Hirdetés

Áder János: vigyáznunk kell magyarságunkra

Ha Európa vagy a magyarság lemond szellemi örökségéről, nemcsak önmagát veszíti el, hanem az emberiség egy kiemelkedően fontos erőforrását is – emelte ki Áder János köztársasági elnök a határon túli egyházi vezetők tiszteletére adott ebéden csütörtökön a Sándor-palotában.

Hírösszefoglaló

2015. december 10., 19:222015. december 10., 19:22

2015. december 10., 22:362015. december 10., 22:36

Az MTI beszámolója szerint az államfő úgy fogalmazott: 2015 „a migrációs válság” vélhetően kezdőéveként vonul be a történelemkönyvekbe. Mint mondta, a hívő emberek különösen nehéz kérdésekkel szembesültek az elmúlt hónapokban.

„Látjuk a háborús menekültet, az egyes embert, akinek el kellett hagynia szülőföldjét, aki biztonságban szeretné tudni szeretteit, és aki idegen földön szorongva, félelemmel néz a jövő felé. Látjuk, és együtt érzünk vele. És látjuk a migránsok százezreit, akiket a jobb megélhetés vágya csal ide, akikben a szorongás és a szegénység akár a befogadó iránti gyűlöletté is válhat” – fogalmazott.

Áder János felidézte: magyarként vannak tragikus történelmi élményeink a menekülésről, és vannak tapasztalataink arról is, mivel jár egy másik kultúrához tartozó népcsoport hirtelen megjelenése. Tudjuk, milyen, amikor az érkezők már annyian vannak, hogy az őket egykor befogadó közösségnek föl kell adnia identitását, és hasonulnia kell a jövevényekhez, mondta a köztársasági elnök, aki szerint Európa most ezzel néz szembe. A keresztény szolidaritás érzése és az európai, keresztény gyökerű kultúra sorsa miatti aggodalom birkózik egymással.

Mint mondta: közben szembe kell néznie Európának mindazzal, amit a jólét iránti vágya, önzése előidézett: a demográfiai válsággal, az elöregedéssel, a munkaerőhiánnyal, a valóságra való figyelem helyett az ideológiák vezérelte gondolkodással, mondta a köztársasági elnök. A kontinensnek azzal is szembe kell néznie, ahogyan őshonos kultúráival, nemzeteivel, nemzetállamaival bánt, figyelmen kívül hagyva, hogy az európai kultúra azért lehetett páratlanul sikeres, mert nemzetek, nyelvek, gondolkodásmódok sokféleségére épült, hangzott el. Ennek a gazdagságnak része a magyar kultúra is, fogalmazott Áder János.

Ha elvész, ha Európa vagy a magyarság lemond szellemi örökségéről, nemcsak önmagát veszíti el, hanem az emberiség egy kiemelkedően fontos erőforrását is. Ezért kell vigyázni magyarságunkra itthon és a világ bármely pontján, hangsúlyozta. Az államfő szerint a határon túli egyházi vezetők Istent és nemzetet szolgálva az elmúlt években e tekintetben felbecsülhetetlen munkát végeztek, amiért sohasem lehetünk elég hálásak. Utalva a közelgő karácsonyra, köszönetét fejezte ki, hogy a világosság terjesztésével, a fény győzelmébe, a megváltás erejébe vetett hit megerősítésével bizonyítják: nemcsak gondjaink vannak, hanem reménységünk is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés