2007. július 27., 00:002007. július 27., 00:00
Az ország összesen 2,8 millió hektáros gabona- és repcevetésébol mintegy 1,7 millió hektárt károsított az aszály a június végéig összesített adatok szerint. A földek 91 százalékáról learatott 2,6 millió tonnás búzatermés a tavaly betakarított mennyiség felét teszi ki. Bár a korábbi idojárás-jelentések hétvégére ígérték a kánikula végét, a legújabb meteorológiai elorejelzések szerint a következo napokban is forró, száraz ido várható az egész országban.
A mezogazdasági miniszter mintegy két hete mutatta be a kormány elott a szárazság okozta károk csökkentésére vonatkozó terveit. A tárcavezeto többek között korszerusítené az öntözorendszereket és újraerdosítene egyes területeket. A tervek megvalósítására azonban legközelebb jövo évtol számíthatnak a termelok. Remeo csütörtökön bejelentette, az oszi vetésre szánt támogatást szeptember 30-áig juttatják el a gazdáknak.
Hírösszefoglaló
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.