
Sikerült. Felrobbantották a sziklát, amely akadályozta, hogy a víz az Ó-Duna medrébe áramoljon
Fotó: Facebook/Forțele Navale Române
A Dunában álló Pârjoaia-szikla egy újabb, hétfő reggel végrehajtott irányított robbantás következtében „elmozdult” – jelentette be Radu Măruță védelmi miniszter.
2026. augusztus 03., 11:332026. augusztus 03., 11:33
2026. augusztus 03., 13:072026. augusztus 03., 13:07
Elmondása szerint a művelet sikeres volt, és lehetővé teheti a folyó vízhozamának növelését a cernavodai atomerőmű felé. Radu Măruță hétfőn kijelentette, hogy
„A következő napokban, illetve órákban a két idehozott uszályt meg fogják tölteni a levált szikladarabokból annyival, amennyivel csak lehetséges. Egy nagy teherbírású daru fogja kiemelni a szikladarabot. Ami kiemelhető, azt eltávolítják” – mondta a miniszter.
Kifejtette, hogy a művelet a következő napokban is folytatódik, és a hatóságok becslése szerint a kitermelt anyag ellenőrzött elsüllyesztésére szerdán kerülhet sor, a Román Vízügyi Hatóság szakértőinek értékeléseitől függően.

A román hatóságok már évek óta tisztában voltak a Duna vízállásával kapcsolatos kockázattal Cernavodánál – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi és közlekedési miniszter annak kapcsán, hogy az alacsony vízállás miatt leállhat az atomerőmű
A miniszter kifejtette, hogy
„Minden nap, amikor az erőmű szerda vagy csütörtök után is működik, nyereség. Egy működési nap háromszor hatékonyabb, mint ennek a műveletnek a költségei” – folytatta Radu Miruță.
Jelenleg a miniszter szerint a Duna vízhozamának 85 százaléka a Bala-ág felé folyik, és csak 15 százaléka halad tovább Cernavodă felé.
Mint arról beszámoltunk, a román hadsereg vasárnap megkísérelte felrobbantani a Duna jobb partján, Izvoarele település közelében található egyik sziklát, hogy a folyó vizének nagyobb részét a cernavodăi atomerőmű felé terelje, amelyet az alacsony vízállás miatt a teljes leállás veszélye fenyeget, miután a két blokk közül az egyiket már múlt héten lekapcsolták.
A védelmi minisztérium bejelentette: a műveletet hétfőn folytatják, ezúttal nagyobb robbanótöltettel.
A Duna-ág eltereléséről pénteki, rendkívüli ülésén döntött a kormány.

A román hadsereg vasárnap megkísérelte felrobbantani a Duna jobb partján, Izvoarele település közelében található egyik sziklát, hogy a folyó vizének nagyobb részét a cernavodăi atomerőmű felé terelje.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!