Hirdetés

A bürokrácia a hibás

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Kivizsgálást indítottak a levágott lovak utáni kártérítés késése miatt. A bürokráciával indokolja az Országos Állat-egészségügyi Igazgatóság, hogy a fertőző vérszegénységben szenvedő lovaiktól megfosztott gazdák több mint egy év elteltével sem kapták meg a beígért kártérítést. Marian Avram igazgató úgy véli: a kifizetések elmaradásáért csupán az érintett megyék hivatalaiban uralkodó bürokrácia tehető felelőssé.

2007. január 16., 00:002007. január 16., 00:00

A fertőző vérszegénységet Románia ez év végéig tervezte felszámolni, ezért az állat-egészségügyi hatóság elrendelte a fertőzött állatok levágását. Év elején országszerte körülbelül 15 ezer beteg állatot vettek nyilvántartásba, a tulajdonosok viszont nem voltak hajlandók saját költségükön elvinni a beteg lovakat a más megyékben működő engedélyezett vágóhidakra, mivel az utaztatás költsége nagyobb lett volna, mint maga a kártérítés. A pénzbírságot elkerülendő, az emberek két-háromszáz lej ellenében olasz üzletembereknek adták el beteg állataikat, akik a Cãlãraºi és Teleorman megyében levő vágóhidakra szállították azokat. A húst Olaszországba exportálják, ahol élelmiszer-alapanyagként használják fel. A 800 és 1500 lej közötti kártérítés összege azonban egyre többet késik, mivel a vágóhídon kiállított dokumentumokon nem a tulajdonos neve, hanem az állatot a gazdáktól átvevő cég neve szerepel.
A kártérítésről rendelkező jogszabályok szerint a beteg állat azonosítása után szakértőkből álló bizottság becsüli fel az állat piaci értékét, majd összeállítja a szükséges dokumentációt, hogy a tulajdonos vágóhídra vihesse a lovat. A kiállított bizonylatok alapján a megyei állat-egészségügyi hatóság a mezőgazdasági hivataltól igényli a kártérítést az állat tulajdonosának.
Az elmúlt két évben 2300 érintett gazda nem kapta meg a kártérítést. Marian Avram úgy véli, van megoldás, tegnapi sajtótájékoztatóján azonban nem közölte, hogy mikor utalják át az elmaradt összegeket. Hangsúlyozta: „Ha a lovak tulajdonosai cégeknek adták le állataikat, a vállalkozások bizonyos összeget fizettek a gazdának, a fennmaradó összeget pedig a Mezőgazdasági Minisztérium forrásaiból a megyei igazgatóságok fizetik ki.”
A kártérítésből kimaradt tulajdonosok többsége Kolozs, Máramaros, Szatmár, Arad valamint Bihar, Szeben és a székely megyékben él. A Mezőgazdasági Minisztérium és az állategészségügyi igazgatóság közös munkacsoportja egy hete kezdte el vizsgálni az elmaradt kártérítések ügyét, amelyről lapunk még a múlt év őszén, az elsők között számolt be. Lókereskedéssel foglalkozók lapunknak azt is elmondták, a megyei állat-egészségügyi igazgatóság állatorvosai gyakran pénzbüntetéssel fenyegették a gazdákat, ha nem adták át az állatokat az olasz vállalkozóknak. Ezt Avram is megerősítette, hozzátéve azonban, hogy mindössze néhány ilyen esetről van tudomásuk.
A múlt év tavaszán országszerte 14 ezer beteg állatot tartottak nyilván. Nicolae ªtefan, az Országos Állat-egészségügyi Igazgatóság főállatorvosa korábban lapunknak azt nyilatkozta, hogy az év végére ebből alig négyezret sikerült levágni, a kifizetések elmaradása miatt ugyanis elakadt az anémiában szenvedő lovak vágása.

K. T.


Keret
Setésoltás gőzerővel
A Romániában működő sertésneveldék több mint felében kezdődött meg a sertéspestis elleni oltás-kampány. A farmokon tenyésztett, megközelítőleg egymillió állatból eddig már több mint 190 ezret oltottak be sertéspestis ellen. Országszerte 170 disznóhizlaldát tartanak nyilván az állat-egészségügyi hatóságok. A vidéki gazdák tulajdonában levő sertések közül 960 ezret oltottak be eddig.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése

Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése
2026. április 23., csütörtök

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit

Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit
2026. április 23., csütörtök

A kevesebb néha több: Bodó Barna szerint a projektek súlyához kellene igazítani az anyaországi támogatások rendszerét

A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége elnökét arról kérdeztük, hogy miként ítéli meg az eddigi anyaországi támogatások hasznosulását, illetve az erdélyi magyar civil szféra milyen elvárásokat támaszt az új magyar kormány támogatáspolitikája elé.

A kevesebb néha több: Bodó Barna szerint a projektek súlyához kellene igazítani az anyaországi támogatások rendszerét
Hirdetés
Hirdetés