2011. november 04., 12:422011. november 04., 12:42
A budapesti Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke Orbán Viktor magyar és Emil Boc román miniszterelnököknek, Traian Băsescu román köztársasági elnöknek és a romániai parlamenti képviselőknek is nyílt levelet írt.
Sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy szerdán a parlamentben kérdést intézett Illés Zoltán környezetügyi államtitkárhoz, de – megítélése szerint – a válaszból az derült ki, hogy a magyar kormány nem lép az ügyben.
Nem szabad engedni, hogy a Maros vízgyűjtő területén egy olyan „ökológiai bombát” hozzanak létre, mint a cianidos technológiát használó aranybánya – hangsúlyozta, felhívva egyúttal a figyelmet, hogy annak tervezett élettartama 15 év, ami után Romániának is csak „az elpusztított műemlékek és a tönkretett környezet” marad.
Nyílt leveleiben Jávor Benedek az engedélyezési eljárások leállítása mellett azt is kéri, hogy a régió országai együtt térképezzék fel a térség veszélyes bányászati és ipari létesítményeit. Elképzelése szerint ezután egy közös program során fel lehetne számolni azokat.
Az ellenzéki politikus elmondta, a román politikusokat arra is megkérte, hogy karolják fel azt az évek óta előttük fekvő kezdeményezést, amelyik - Magyarországhoz hasonlóan - Romániában is betiltaná a cianidos bányászati technológiák alkalmazását.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.