A vonat még vár Segesvár és Székelyudvarhely között

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Több mint két hónapja várnak a „székely gőzös” újraindítására a Segesvár és Székelyudvarhely között ingázók: bár a szerelvényeket korábban üzemeltető, a szárnyvonalat ügykezelő Regiotrans Kft. továbbra sem partner, az állami vasúttársaságtól (CFR) már ígéretet kaptak a helyi önkormányzatok, hogy akár júniustól újraindulhat a vonatjárat.

Kovács Eszter

2015. május 21., 16:122015. május 21., 16:12

Amint arról korábban beszámoltunk, az Országos Vasúti Hatóság március 17-én felfüggesztette a Regiotrans magánvasút-társaság működési engedélyét, így a vállalatnak törölnie kellett az összes járatát. A vasúttársaságnál végzett műszaki ellenőrzések során ugyanis kiderült, a Regiotrans 29 szerelvénye balesetveszélyessé vált, sürgős szervizelésre szorul.

Április elején újraindította járatainak zömét az ország legnagyobb, magánkézben lévő vasúttársasága, illetve a „cserben hagyott” szakaszok egy részén az állami vállalat személyszállító részlege (CFR Călători) pótolta a szerelvényeket. Többek között a Szováta–Parajd-szakaszon is néhány hete közlekednek már a vonatok – nem így a székely gőzös, amely március 17. óta „vesztegel”.

Elzárkózik a Regiotrans

Az ügyben már hetek óta egyeztetések folynak: a Hargita Megyei Tanács illetékesei mind a magán-, mind az állami vasúttársasággal felvették a kapcsolatot, az előrelépés azonban a Regiotrans „jóindulatán” múlik – mondta el lapunknak Incze Csongor.

A megyei tanács alelnöke kifejtette: a két társaságnak írásbeli megállapodást kellene kötnie azért, hogy a CFR megoldja a felszámolt járatok pótlását, a magánvasút-társaságot azonban nem lehet elérni. „Felvettük a kapcsolatot mindkét féllel. A CFR-től azt az ígéretet kaptuk, hogy belátható időn belül pótolják a vonatjáratokat. A Regiotransszal azonban sem nekik, sem nekünk nem sikerül kommunikálnunk” – jegyezte meg az illetékes.

Incze szerint a probléma lényege, hogy az udvarhelyszéki járatok átvételével a Regiotransnak meg kellene térítenie az állami társaságnak a már megkötött és érvényes vasúti bérletek árát, erre azonban nem hajlandók, így inkább kivárnak.

„Nem elhanyagolható az sem, hogy az Udvarhely–Keresztúr-szakaszon nagyon rossz állapotban vannak a sínek, hiszen amióta a magáncég átvette a rendszert, semmit nem költött a karbantartására, modernizálására. Tehát ha az állami vasút át is venné a vonal üzemeltetését, előbb jelentős felújításra lenne szükség, hogy a vonatok ténylegesen közlekedhessenek” – osztotta meg véleményét.

A megyei önkormányzat egyébként több ízben átiratban fordult a közlekedési minisztériumhoz: legutóbb a dokumentumhoz azt a mintegy 400 aláírást is csatolták, melyeket Bögöz község vezetősége gyűjtött az ingázók köréből.

Udvarhely „az ügy élére állt”

Az aláírásokkal sokra nem mennek – jegyezte meg Incze, bár a minisztérium, illetve az állami vasúttársaság is felmérést kért az érintett településektől, hogy naponta hányan ingáznak a székely gőzössel. A felmérés elkészült, már el is küldték az illetékeseknek – mondta el kérdésünkre Benedek Árpád Csaba, Székelyudvarhely alpolgármestere.

Az udvarhelyi városvezetés az önkormányzati testület kifejezett kérésére „állt az ügy élére”, azóta több ízben, legutóbb május 6-án tárgyaltak a román állami vasúttársaság személyszállító részlegének vezérigazgatójával. „Azt a szóbeli ígéretet kaptuk, hogy júniustól megpróbálják pótolni a kiesett vonatjáratokat. Reményeink szerint mindezt hamarosan írásban is közlik” – tette hozzá az alpolgármester.

Sok ingázót érint a probléma

Az ingázók számát tartalmazó jelentést egyébként az érintett önkormányzatokkal (Bögöz, Galambfalva, Felsőboldogfalva és Újszékely község, valamint Székelykeresztúr és Udvarhely) közösen, összesítve továbbították az illetékeseknek. Eszerint például Udvarhelyről naponta mintegy 120 diák és 150 felnőtt ingázik. Ugyan a bérletesek száma a községekben valamivel kevesebb, de összességében több száz személyről van szó.

„Boldogfalva községben Bikafalván és Hodgyában van megálló, de innen is naponta legalább 50–60 személy utazik vonattal. Tehát mindenképpen fontos számunkra ezen emberek sorsa” – hangsúlyozta lapunknak Németi Zoltán, a község alpolgármestere.

Galambfalva községben is két településen van megálló – távolabb lévén a városoktól, innen kicsivel többen, naponta mintegy százötvenen ingáznak. Bögözből is sokan utaznak naponta vonattal, ők március közepe óta jobb híján stoppolnak – magyarázta Vinczellér Árpád helyi önkormányzati képviselő. „Az alkalmi utazókkal együtt több száz embert érint a probléma, ezért az ilyen ügyben közös és határozott fellépés kell az előrelépéshez” – tette hozzá.

Székelykeresztúr és Újszékely vezetőségét egyébként a napokban levélben tájékoztatta a brassói székhelyű magáncég, hogy a székely gőzös vonalán három olyan építmény (a betfalvi megálló és két másik kisebb megálló) van, melyeket mihamarabb le kellene bontani.

„Egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy ezeket nekünk kell-e, és ha igen, akkor meddig kell elbontani” – jegyezte meg Rafai Emil, Keresztúr polgármestere. Az összefogásnak a kistérség is tagja: az udvarhelyi önkormányzat felkérésére ők is felmérték, hogy naponta több mint százan ingáztak a székely gőzössel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

A Bagossy Brothers Company koncertjével ünnepel a brassói magyarság

Tizenötödik jubileumi kiadásához érkezett a barcasági magyarok legnagyobb magyar ünnepe. A Brassói Magyar Napok (BMN) idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

A Bagossy Brothers Company koncertjével ünnepel a brassói magyarság
2025. szeptember 11., csütörtök

Előtérben a nagybányai és felsőbányai magyar kulturális és épített örökség

Vásárhelyi Antal képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szerda délután a Megyei Művészeti Múzeum – Nagybányai Művészeit Központ szervezésében a máramarosi megyeszékhelyen. Felsőbányán felújítják a Nagyboldogasszony-plébániatemplomot.

Előtérben a nagybányai és felsőbányai magyar kulturális és épített örökség
2025. szeptember 11., csütörtök

Megszűnnek az erdélyi városokat Béccsel összekötő Wizz Air-járatok

A Wizz Air légitársaság bejelentette, hogy bezárja bécsi bázisát, és jövő évtől felfüggeszti valamennyi járatát, beleértve a Romániába közlekedőket is.

Megszűnnek az erdélyi városokat Béccsel összekötő Wizz Air-járatok
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkeseredett tanárok tüntettek Kolozsváron: „Tanítás helyett utcára kell vonulnunk, hogy megmutassuk: a dolgok nincsenek rendben”

Tanárok, diákok és szülők tiltakoztak csütörtökön Kolozsváron a Bolojan-kormány oktatási megszorításai ellen. A Krónikának megszólaló résztvevők szerint az átszervezések „feje tetejére állították” az egész oktatást.

Elkeseredett tanárok tüntettek Kolozsváron: „Tanítás helyett utcára kell vonulnunk, hogy megmutassuk: a dolgok nincsenek rendben”
2025. szeptember 11., csütörtök

„Jézus Szent Szüve” – régi, magyar feliratú kereszteket újítanak fel a Csángóföldön

Régi kereszteket újítanak fel a Csángóföldön, a Bákó megyei Külsőrekecsinben.

„Jézus Szent Szüve” – régi, magyar feliratú kereszteket újítanak fel a Csángóföldön
2025. szeptember 11., csütörtök

A hétvégén kezdődik az Aradi Magyar Napok, idén is az október 6-i megemlékezés a főrendezvény

Az RMDSZ és háttérintézménye, a Pro Identitas Egyesület a történelmi magyar egyházakkal, valamint a civil szervezetekkel közösen szeptember 12. és október 6. között szervezi meg az idei aradi magyarság legnagyobb közösségi rendezvényét.

A hétvégén kezdődik az Aradi Magyar Napok, idén is az október 6-i megemlékezés a főrendezvény
2025. szeptember 11., csütörtök

Összetört két autót, majd nekicsapódott egy tömbháznak egy kamion Kolozsváron

Megsérült csütörtök reggel egy 51 éves férfi, miután az általa vezetett teherjármű a kolozsvári Kajántói úton átsodródott a szemközti forgalmi sávba, összeütközött két parkoló autóval, majd nekicsapódott egy épületnek.

Összetört két autót, majd nekicsapódott egy tömbháznak egy kamion Kolozsváron
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett
2025. szeptember 11., csütörtök

Mentőautó gázolt halálra egy kerékpárost az egyik partiumi megyében

Életét vesztette szerda este Szatmár megyében egy 57 éves kerékpáros, miután egy küldetésben levő, villogó lámpákkal közlekedő SMURD-mentőkocsi elgázolta.

Mentőautó gázolt halálra egy kerékpárost az egyik partiumi megyében
2025. szeptember 11., csütörtök

Több erdélyi és partiumi megyében is leszakad az ég

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön Románia nyolc megyéjére jelentős esőzésekre vonatkozó riasztást, a régiók többségére pedig figyelmeztetést adott ki rossz idő miatt.

Több erdélyi és partiumi megyében is leszakad az ég