
Fotó: Barabás Ákos
A pótérettségiző diákoknak alig 24 százaléka szerzett átmenő átlagjegyet az országos vizsga augusztusi szesszióján – az óvások előtti eredményeket hétfőn függesztették ki.
2016. augusztus 29., 19:012016. augusztus 29., 19:01
Az oktatási minisztérium az Agerpres hírügynökségnek küldött közleményében rámutatott: az augusztus 16. és 26. között zajló pótérettségin közel 35 ezren jelentek meg a vizsgákon, közülük pedig 8300 tanulónak sikerült oklevelet szereznie. A megmérettetésre ugyanakkor jóval többen, 42 ezren iratkoztak be júliusban, közel nyolcezren végül nem jelentek meg, 92 diákot pedig csalás miatt kizártak, ők nem vehetnek részt az érettségi következő két szesszióján, illetve korábbi átmenő jegyeiket is törlik.
A sikeresen vizsgázott fiatalok közül 6100-an idén végezték el a tizenkettedik osztályt. A szaktárca azt is közölte: egyetlen diák sem szerzett maximális, 10-es átlagjegyet. A tavaly augusztusi megmérettetésen az óvások előtti átmenési arány 24,1 százalékos volt. Az óvásokat hétfő estig nyújthatják be a jegyükkel elégedetlen tanulók, a végleges osztályzatokat csütörtökön teszik közzé.
Erdélyben Fehér megye teljesített a legjobban, az átmenési arány 35,27 százalékos, míg Brassó megyében a diákok 31,57 százaléka szerzett átmenő osztályzatot. Szatmár megye ugyanakkor az egyetlen Erdélyben, ahol a sikeresen vizsgázottak aránya nem éri el a 20 százalékot. Hargita megyében a pótérettségizők 29,20 százaléka szerzett oklevelet, a vizsgára beiratkozott 800 diákból 680-an jelentek meg a megmérettetésen. Bartolf Hedvig tanfelügyelő rámutatott: egyetlen tanulót zártak ki, aki a román nyelv és irodalom írásbelin puskázott. Hozzátette: a szaktanfelügyelők közepes nehézségűnek értékelték a vizsgatételeket.
Gyengébben teljesített Maros megye, ahol a pótérettségin megjelent 964 diák közül mindössze 143-an szereztek legalább 6-os átlagjegyet – közölte Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. A megyében három diákot zártak ki a vizsgákról, mert mobiltelefonjukon akartak puskázni ugyancsak a román írásbeli próbán.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
szóljon hozzá!