
Illusztráció
Fotó: Boda L. Gergely
Új programot indított Jogom van az önképemhez (Dreptul meu la imagine) címmel a Kolozs megyei tanfelügyelőség, melynek keretében a közösségi oldalakon történő visszaélések veszélyére hívnák fel a gyerekek és a szülők figyelmét.
2017. november 20., 18:552017. november 20., 18:55
2017. november 20., 23:252017. november 20., 23:25
A program lebonyolításában többek között a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság, a Kolozsvári Ügyvédi Kamara és az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) is támogatást nyújt.
Hozzáfűzte, jelenleg a központ munkatársai a gyerekek tájékozottságát felmérő kérdőív összeállításán dolgoznak, amely két nyelven, magyarul és románul is elkészül, amikor valamennyi információt begyűjtenek, azokat szintén közzéteszik magyarul és románul is. A szóvivő – aki egyben a projekt egyik ötletgazdája – elmondta:
Mint részletezte, az a céljuk, hogy olyan iskolai környezetet alakítsanak ki, amely segíti a fiatalok személyiségének a fejlődését, hogy képesek legyenek önállóan eldönteni, milyen képet mutassanak magukról a közösségi oldalakon. Első lépésként felmérik a gyerekek tájékozottságát a témában, ezt követően tájékoztató jellegű beszélgetéseket szerveznek a szülőkkel, diákokkal, iskolaigazgatókkal közösen.
de a pedagógusok segédanyagot, dokumentációt is kapnak arról, hogy milyen tevékenységeket érdemes a gyerekek számára szervezni ebben a témában.
Ezen kívül számos műhelymunkát és egyéb rendezvényt is szerveznek a projekt keretében. Továbbá igyekeznek a gyerekek nyelvén, számukra közérthető, élvezhető formában eljuttatni az információkat, hogy azokat majd ők maguk adják tovább, például a digitális világban idegenül mozgó szüleiknek.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!