
Fotó: Boda L. Gergely
Megtelt a marosvásárhelyi Vártemplom és az azt körülvevő kert annak a 318 magyar diáknak a családtagjaival, hozzátartozóival, akik részt vettek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) péntek esti ballagási ünnepségén.
2015. június 14., 19:202015. június 14., 19:20
Már jóval a meghirdetett 19 órai kezdés előtt gyülekeztek az ország különböző részeiből érkezők a Vártemplom bejárata előtt, és a kihelyezett óriásképernyő előtti ülőhelyek megteltek, akinek nem jutott szék, az a fűben, a fák árnyékában telepedett le, mások a várfalon vagy az alatt sétálgattak.
A közvetlen bejáratnál mozdulni is alig lehetett, a talárba öltözött végzős diákok is kint várakoztak, hogy a felcsendülő Gaudeamus dallamaira bevonuljanak a templomba, és elfoglalják a számukra kijelölt helyeket. A ceremóniát interneten is követni lehetett, a felvétel és a fotók valamennyi résztvevő számára elérhetőek lesznek.
Az ünnepségen Jakabos Barnabás római katolikus, Papp Noémi evangélikus, Nagy László unitárius lelkész, valamint Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, és mondott áldást. Hosszú út végén vannak a diákok, a tanárok, a szülők, és bár félelem és bánat is van az öröm mellett, nem hiányzik a hála sem, hangzott el. Hála az emberségben való gyarapodásért, az anyagi erőfeszítésért a szülők részéről, hála az egyetemnek és a barátoknak is.
„Hisszük, hogy lesz orvos és gyógyszerész, akiknek anyanyelvünkön mondhatjuk el, hogy hol fáj” – fogalmazott Nagy László, aki azon reményének is hangot adott, hogy a végzettek nem adminisztrátorok lesznek, hanem orvosok, akik lehajolnak a beteghez, igaz szeretettel és jósággal, örömmel végzik a hivatásukat. Sipos Emese az egyetem nevében búcsúzott a 318 diáktól, rámutatva: anyanyelven tanulva olyan szilárd alapot kaptak, amelyet tovább tudnak fejleszteni.
Kató Béla református püspök világi köszöntőjében arról beszélt, hogy a teremtett világnak is van természete, nem bújhatunk ki a bőrünkből, nem zárhatjuk be az ajtót, ha a halál kopog. De lehet fellebbezni, lehet cselekedni, mutatott rá. Németh Lászlót idézve a megváltoztatható és a megváltoztathatatlan kettősségéről beszélt, arról, hogy a lehet és a nem lehet között nincs pontos határ. Ha eljutnak a lehetőségeik határához, még adott az újrakezdés lehetősége, intézte szavait a végzősökhöz a püspök.
Kató Béla egy fontos bejelentést is tett a rendezvényen, elmondta, hogy átalakítják orvosi szakkollégiummá a református egyház Bod Péter Diakóniai Tanulmányi Központját, amely közel száz személy befogadására lesz képes.
„Az erdélyi magyar orvosképzés nemcsak él, de gyarapodik is” – fogalmazott Brendus Réka, a magyar miniszterelnöki hivatal nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője, aki tavaly is jelen volt a ballagáson, ahogy két hete a MOGYE 70. évfordulójára szervezett ünnepségen is. Gratulált a végzősöknek, és azzal biztatta a jelenlévőket, hogy ahogy 1945-ben, a háború után megtalálták a kiutat az egyetem elindítására, most is sikerülni fog megoldást találni a nehézségekre.
Az egyetem magyar tagozatán, az általános orvosi, fogorvosi, gyógyszerészeti karon, az általános orvosi és szülésznőképzésen tanult legjobb öt végzősnek Szilágyi Tibor adta át a Csőgör Lajos-díjat, Vass Levente a Studium-Prospero Alapítvány Miskolczy Dezső-emlékplakettet és -díjat post mortem Kovács Dezsőnek adományozta, az egyetem néhai oktatójának, a szájsebészeti klinika egykori vezetőjének.
Ezt követően a végzősök is elköszöntek az egyetemtől és tanáraiktól, diáktársaiktól. A ballagási ünnepség a Himnusz és a Székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!