
Fotó: Veres Nándor
Nemcsak a csíki községek polgármesteri hivatalairól akarja leszedetni a Községháza feliratokat a Dan Tănasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület.
2015. november 25., 14:352015. november 25., 14:35
2015. november 25., 14:372015. november 25., 14:37
A feljelentő szerint a csíkszeredai polgármesteri hivatal épületén sincs mit keresnie a Városháza feliratnak, ezért pert kezdeményezett a polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester és a helyi önkormányzati képviselőtestület ellen. Az épületre egyébként a 90-es évek közepén került fel a kétnyelvű, Városháza/Primărie felirat.
„Ezt egy homlokzati felújítás előzte meg, a városháza frontját újrafestették” – emlékezett vissza Csedő Csaba István, a megyeszékhely akkori polgármestere. Mint elmondta, akkor is támadták az intézkedést a román nyelvű sajtóban, elsősorban azt kifogásolva, hogy miért a magyar megnevezés szerepel elöl, és csak utána a román változat.
„Mondtam, ez nézőpont kérdése, mert aki egyik vagy másik irányból jön, az másképp látja, melyik van elöl. Aztán belenyugodtak” – tette hozzá. Az egykori polgármester szerint most a város lakosságának kiállására is szükség lenne. „Vannak a városnak lakói, ilyenkor ki kellene vonulniuk az utcára” – fogalmazott. Dan Tănasă, mint ismeretes, azzal érvel, hogy sem a községháza, sem a városháza megnevezésnek nincs román megfelelője.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!