
Szét lehet-e választani a túlélés etikáját az abszolút értelemben vett erkölcstől, elítélhető-e valaki, ha engedett a Szekuritáté zsarolásának, de közben népét szolgálta? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekről esett szó hétvégén Kolozsváron, a Sapientia EMTE főépületében megtartott beszélgetésen, amelynek felvezetőjeként Domokos János Mikó Imre életét bemutató, Túlélés vagy népszolgálat című dokumentumfilmjét vetítették le.
2016. március 20., 16:582016. március 20., 16:58
A beszélgetést Veress Emőd jogász, a Sapientia oktatója moderálta, elsőként pedig Buzogány Dezső teológus szólalt fel, aki az egyház belső átvilágítása kapcsán elmondta: az egykori titkosrendőrséggel folytatott kollaborálásnak voltak fokozatai a semmitmondó jelentések írásától a súlyos következményekkel járó beszámolók „gyártásáig”. A teológus úgy vélte: Mikó Imre jogász, politikus, író a naivak közé tartozott, akik elhitték, a rendszerrel lehet párbeszédet kezdeményezni.
Veress Emőd rámutatott: a Mikó Imre beszervezésére irányuló három próbálkozás közül az első egyértelműen zsarolással történt, amikor pedig Mikó megtagadta az együttműködést, elveszítette tanári állását.
Veress Emőd szerint az erkölcsi szempontból legaggályosabb időszak a harmadik beszervezés utáni, amikor Mikó a nyugati emigrációban élő értelmiségiekről készített jelentéseket.
Vekov Károly történész arról beszélt: Mikó célja szerinte a népszolgálat volt, nem pedig az alkalmazkodás. Herédi Zsolt szociológus úgy vélte: rossz húzás volt a film készítőitől, hogy leegyszerűsítették a kérdést a szolgálni akarás és a túlélés kettősére.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
szóljon hozzá!