Hirdetés

A tavalyi Kolozsvári Magyar Napok logóját másolta le a városháza

Május 27. és június 3. között zajlik az első kolozsvári városünnep – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere. A városnapok beharangozójával egy időben hozták nyilvánosságra a rendezvény logóját is, amely miatt a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs plágiummal vádolja az önkormányzatot.

Kiss Előd-Gergely

2011. április 07., 08:062011. április 07., 08:06

Május 27. és június 3. között zajlik az első kolozsvári városünnep – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere. A rendezvény programja nagyrészt elkészült, ennek részleteit a későbbiekben hozzák nyilvánosságra. A szervezők annyit elárultak, hogy a városnapok keretében, június elsején este három ismert magyarországi zenekar is fellép a főtéren, az együttesek nevét azonban meglepetésnek szánja az önkormányzat.

László Attila ugyanakkor elmondta: a rendezvénysorozat valamenynyi napján, valamennyi helyszínén lesznek magyar vonatkozású rendezvények, produkciók is. Az elöljáró szerint a városnapok fénypontja a kolozsvári filharmónia, valamint a Kolozsvári Magyar Opera és a román opera zenekarainak közös főtéri koncertje lesz, a százhetven fős zenekar a Carmina Buranát adja majd elő.

A városnapok beharangozójával egy időben hozták nyilvánosságra a rendezvény logóját is, amely miatt a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs plágiummal vádolja az önkormányzatot. Gergely szerint a logó grafikája kísértetiesen hasonlít a tavaly augusztusban lezajlott rendezvények logójára. „Egyértelműen plágiumról van szó, ráadásul a városnapok emblémája grafikailag is gyengébb a magyar napok alkalmával használt jelképnél. Gyakorlatilag csúfot űztek a Könczey Elemér grafikus megalkotta jelképből” – fogalmazott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régióért felelős elnöke, aki szerint erre elsősorban a román média kellene hogy megfelelő módon reagáljon. „Úgy tűnik, hogy az utóbbi időben igen gyakran szülnek egeret a hegyek” – nyilatkozta a Krónikának Gergely Balázs.

„Ez kínos, én ilyet nem tudnék megengedni magamnak. Ez egy pancser munka, szakmai körökben ilyesmi nem megengedhető” – reagált megkeresésünkre Könczey Elemér grafikus, lapunk munkatársa. Könczey elmondta, elsősorban a stílust másolta le a Kolozsvári Városnapok logójának készítője: az eredetin három, a városünnep emblémáján hét bástya szerepel. Hozzáfűzte, semmi gond nem lenne akkor, ha ez a strasbourgi városnapokra készül, mert ilyen nagy földrajzi távolságokban előfordulhatnak hasonló munkák, ebben az esetben azonban egyértelműen plágiumról van szó.

László Attila alpolgármester szerint nem gond, hogy a két jelkép hasonlít egymásra, bár elismerte: még nem látta a városnapi jelképet, ugyanis ezt az önkormányzatnak nem kellett határozattal elfogadnia. „Azt jelenti, hogy ügyesek voltak a magyar napok szervezői, örülök, hogy a városházán követik a példájukat” – jelentette ki László Attila.

A városnapok költségvetése mintegy 70 ezer euróra rúg, az önkormányzatnak azonban mindez egyetlen lejébe sem kerül, a rendezvénysorozatot ugyanis teljes egészében az esemény szponzorai finanszírozzák. A legtöbb eseményre a történelmi belvárosban kerül sor, így a Főtér, a Farkas utca, a Karolina tér, valamint a Szabók bástyája ad majd helyet többek közt a műsoroknak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
Hirdetés