
Az intézményi struktúra karcsúsításával mentenék meg az alapítók a válságba jutott Partiumi Keresztény Egyetemet. Erről Tőkés László, az alapítók tanácsának elnöke és Szilágyi Zsolt, a tanács tagja beszélt egy pénteki nagyváradi sajtótájékoztatón.
2016. március 04., 18:242016. március 04., 18:24
2016. március 04., 18:322016. március 04., 18:32
Tőkés László az MTI szerint elmondta: a magyar állam támogatásával fenntartott nagyváradi egyetem a pénzügyi fegyelem hiánya és a rossz intézményvezetés miatt súlyos válságba jutott, ami immár az intézmény „működését és fenntarthatóságát is veszélyeztette”. Az alapítók tanácsa azonban csütörtöki ülésén válságkezelő tervet fogadott el, melyet eljuttatott a magyarországi támogatásokat kezelő Sapientia Alapítványnak.
Tőkés kijelentette: a terv az intézmény önállóságának a megőrzését, de az egyetemi struktúra karcsúsítását tartalmazza. Az intézmény a jelenlegi három helyett két karba csoportosítaná a képzéseit, és a keresett szakokra fektetné a hangsúlyt, a „nem piacképes szakok” helyzetét pedig újragondolná. Hozzátette, hogy az egyetemen a diákok számához képest túl nagy a tanárok száma, ezen is változtatni kell. Tőkés László elismerte, a válságkezelésnek az a módja is felmerült, hogy olvasszák be az intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetembe, azonban mind a Sapientia Alapítvány, mind a magyarországi finanszírozó elfogadta az önállóság megőrzését.
Az egyetemalapító elmondta, hogy az intézmény mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel a rossz gazdálkodás következtében. Az egyetem vezetői gyakran másra fordították azokat a támogatásokat, amelyeket célirányosan kellett volna felhasználni. Hozzátette, hogy még nem fejeződött be az intézmény teljes átvilágítása, a kusza pénzügyi helyzet tisztázása. Úgy vélte azonban, hogy meg kell állapítani a válság kialakulásának a személyes felelőseit, és lehetőleg a román igazságszolgáltatás bevonása nélkül kell rendezni a helyzetet.
A PKE tavaly ősszel kezdődött gazdasági átvilágítása hozta felszínre az intézmény válsághelyzetét. A válság következtében novemberben lemondott tisztségéről János Szabolcs rektor, Berei Annamária gazdasági igazgató, Horváth Gizella rektorhelyettes és Balogh Brigitta tudományos titkár.
A Partiumi Keresztény Egyetem a Tőkés László korábbi református püspök által 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskola jogutódja. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel együtt a magyar állam tartja fenn.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!