
Lucian Goga
Fotó: Boda L. Gergely
Maros megye prefektusa fenntartja a marosvásárhelyi Dózsa György út kétnyelvű utcanévtábláinak leszerelésére vonatkozó utasítását. Szerinte ugyanis nincs törvényes alap a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére.
2017. június 13., 14:442017. június 13., 14:44
2017. június 13., 14:452017. június 13., 14:45
Lucian Goga prefektust az MTI azzal kapcsolatban kérdezte, hogy május végén, a helyi közigazgatás működését szabályozó törvényre hivatkozva, háromnapos határidőt adott a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak a Dózsa György út magyar utcaneveinek eltávolítására, később viszont egy olyan önkormányzati határozat bírósági érvénytelenítésével magyarázta a felszólítást, amelyik nem a kétnyelvű utcanévtáblákról szólt.
„Semmi bajom senkivel, de a prefektusi hivatal úgy tekinti, hogy nincs törvényes alap az utcák kétnyelvű feliratozására.
– jelentette ki a prefektus.
A kormány Maros megyei képviselője szerint olyan önkormányzati határozat sincsen, amelynek értelmében kétnyelvűvé kellene tenni a marosvásárhelyi utcanévtáblákat. Lucian Goga szerint a törvényességi óvása alapján tavaly megsemmisített 2015-ös önkormányzati határozat is csupán harminc utcanév kétnyelvű kiírására vonatkozott.
Arra a felvetésre, hogy
mert az nem az utcanevek kétnyelvűsítésére vonatkozott, hanem arra, hogy harminc utcának tájékoztató jelleggel feltüntetik a köznyelvben máig is használt hagyományos nevét is, a prefektus úgy válaszolt: az, hogy a Dózsa György út nem szerepelt a határozat mellékletében, azt jelenti, hogy

Úgy tűnik, Lucian Goga prefektuson kívül mindenki számára egyértelmű, hogy visszaélés történt a vásárhelyi Dózsa György utcában leszerelésre ítélt magyar utcanévtáblák ügyében, a kormánymegbízottal mégsem akar senki ujjat húzni.
Az MTI felvetésére, hogy a Románia által ratifikált Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája értelmében az utcaneveket is kétnyelvűsíteni kell, a prefektus kijelentette:
Hozzátette, ha ez a határozat átmegy a törvényességi szűrőn, akkor ki lehet tenni a kétnyelvű táblákat.
Az MTI kérdésére, hogy átmenne-e egy ilyen határozat a prefektus törvényességi szűrőjén, Lucian Goga kijelentette: erre csak a szöveg ismeretében válaszolhatna. „De ha megtámadom is a határozatot,
Az ügy a közigazgatási bíróságra kerül, és a bíróság igazságot tesz” – fogalmazott a prefektus.

A marosvásárhelyi többnyelvű utcanévtáblákért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) elnöke szerint durván visszaélt a hatalmával Lucian Goga, Maros megye prefektusa.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a prefektus felszólítására május 31-én eltávolította a Dózsa György út néhány kétnyelvű tábláját, ám a gyermeknapi és pünkösdi munkaszünet után nem folytatta a műveletet.
Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. Ez a törvény csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik.
Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja, amelyek mellett - szükség esetén - a hivatalos elnevezéseket is feltünteti. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy a helynevek alatt nemcsak a településnevek értendőek. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar "utca" szót, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén.
Marosvásárhelyen az 1990-es etnikai konfliktusok által gerjesztett kivándorlási hullám nyomán került kisebbségbe a magyarság, amely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
szóljon hozzá!