
Az oktatási rendszerben is komoly problémát okoz a szakemberek elvándorlása, ugyanis egyre több pedagógus él azon jogával, hogy meghatározott ideig fizetetlen szabadságot vesz ki annak érdekében, hogy jobban fizető külföldi munkát végezzen – hívta fel a figyelmet Kiss Imre.
2016. november 29., 18:322016. november 29., 18:32
A Kovászna megyei főtanfelügyelő kifejtette: a 2016/2017-es tanévben Háromszéken 32 tanár és tanító kért egyéves fizetés nélküli szabadságot, közülük heten továbbképzésre, huszonöten pedig személyes okokra hivatkozva. Egy évvel korábban ugyancsak harmincketten hiányoztak ideiglenesen a háromszéki tanügyi rendszerből, akkor viszont 12 szakember indokolta a szünetet tanulmányai folytatásával, illetve doktorálással. Kiss Imre szerint ráadásul idén további tizenkét pedagógus félnormát vállalt, azaz heti kilenc órát tanít, ez ugyancsak a fizetésük rovására megy. A szabályok szerint a tanárok tíz munkaév után kérhetnek egy év fizetetlen szabadságot személyes okok miatt, illetve hét év után tanulmányaik folytatására hivatkozva.
Kiss Imre hangsúlyozta: az elvándorlás nemcsak az egészségügyben, hanem az oktatási rendszerben is égető probléma. A főtanfelügyelő rámutatott: az egyéves szünet idején a pedagógusok jobban fizető állás után néznek vagy külföldön próbálnak szerencsét. Ezt az is alátámasztja, hogy jellemzően az utolsó pillanatban – amikor már biztos az alternatív állás – nyújtják be kérésüket. Kiss Imre azt is közölte: Kovászna megyében egyelőre elenyésző a szakképzetlen helyettesítők száma. Nehezen találnak viszont szakembert a műszaki tantárgyak oktatására, a faipari vagy az építészeti mérnökök havi 1400 lejért nem vállalják a tanítást, ezért gyakran a nyugdíjasokat hívják vissza.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!