
A Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) tagozatává vált a Partiumi Területi Kutatások Intézete (PTKI) – közölte pénteken honlapján a nagyváradi székhelyű PTKI.
2016. április 29., 16:012016. április 29., 16:01
A két szervezet együttműködéséről csütörtökön írtak alá megállapodást Nagyváradon annak a kétnapos látogatásnak a keretében, melyet az MRTT vezetősége tett a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) működő intézetben.
A partiumi intézet 2015-ben alakult a Partium területét érintő regionális kutatások végzése, szervezése, valamint a meglévő interdiszciplináris kutatási kapacitás összefogása céljával. Az intézethez a PKE 16 főállású oktatója és külső tagként hét Partiummal foglalkozó kutató tartozik.
Szilágyi Ferenc geográfus, egyetemi docens, az intézet igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az önmagát regionális egyetemként meghatározó Partiumi Keresztény Egyetem hatékonyabbá teszi a nyelvészek, geográfusok, történészek, szociológusok partiumi tematikájú kutatásait. Szilágyi Ferenc azt is pontosította, hogy olyanokat is felvesznek az intézetbe, akik nem élnek a Partiumban, de a térséget kutatják.
Az intézet közleménye szerint Rechnitzer János professzor, az MRTT elnöke felajánlotta segítségét a PTKI közeljövőben várható tudományos munkájához. Rechnitzer János javaslatára a PTKI-val közösen Nagyváradon szervezik meg 2016 őszén az MRTT következő vándorgyűlését, amelyre mintegy 150 kutatót várnak.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!