
Fotó: Pál Árpád
Országos beiskolázási kampányt indított az RMDSZ, amelynek elsődleges célja, hogy 9 ezer fő fölött tartsák a magyar tannyelvű előkészítő osztályokba iratkozó gyermekek számát – tavaly 9300 kisgyerek számára választottak szülei magyar csoportot.
2017. március 07., 14:432017. március 07., 14:43
A szövetség közleménye szerint a magyar, illetve az etnikailag vegyes, valamint a szórványban élő családokat is meg kívánják szólítani a kampány során. Mint hangsúlyozzák: anyanyelvén minden diák könnyebben, gyorsabban és magabiztosabban tanul, a magyar oktatás pedig nem akadályozza a későbbi érvényesülést.
„Aki anyanyelvén tanul, más nyelveket is, így a románt is jobban, könnyebben elsajátítja. Az a gyermek, aki mindvégig magyarul tanult az iskolában, nem kerül hátrányos helyzetbe, hiszen számára az egyre bővülő magyar egyetemi hálózat is lehetőséget biztosít a továbbtanulásra\" – hívja fel a figyelmet a szövetség. Azzal érvelnek, hogy a román iskolában a gyermekek nem ismerik meg „hőseinket, mese- és mondavilágunkat, idegen lesz számukra mindaz a felbecsülhetetlen érték, amely összeköt minket, magyarokat\". Az RMDSZ immár hatodik alkalommal szervez a magyar oktatást népszerűsítő kampányt, amely a március 16-ig tartó beiratkozási időszak végéig tart.
Mint rámutatnak: a magyar tannyelvű oktatás helyzete ugyan nem egyszerű, hiszen iskolákat lehetetlenítenek el, osztályok szűnnek meg, ugyanakkor arra is kitérnek, hogy az elmúlt években folyamatosan javult a kisebbségi iskolai kínálat, számos tanintézetet korszerűsítettek, „amelyek semmivel sem maradnak el a román\" iskoláktól, óvodáktól.
A szövetség egyébként tisztában van azzal, hogy az évi 9 ezer fő fölötti beiratkozó a negatív demográfiai tendenciák miatt nem tartható hosszú évekig, de meggyőződésük, hogy javítani kell a jelenlegi arányokat a magyar és a román oktatást választók körében. A közleményben arra is kitérnek: szakértők érdekes tendenciát figyeltek meg az utóbbi egy–két évben, a szórványban ugyanis immár vegyes házasságban él több olyan magyar személy is, aki ugyan román párt választ magának, de ragaszkodik ahhoz, hogy gyermeke magyar óvodába, iskolába járjon.
A 2017/2018-as tanévben az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakasza március 16-áig tart, az eredményeket március 22–23-án függesztik ki az iskolák. Az üresen maradt helyekre március 23. és 30. között lehet jelentkezni. Az oktatási minisztérium országos szinten közel 180 ezer helyet hagyott jóvá, tájékoztatásuk szerint az iskolaérett gyermekek száma alapján ez bőven elegendő, azaz senki nem fog kimaradni az iskolából.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!