
Fotó: Boda L. Gergely
A közösségi hálón elkövetett csalás miatt nyitott bűnügyi dossziét a Brassó megyei rendőr-főkapitányság. Több személy tett feljelentést a rendőrségen amiatt, hogy kedvezményes gyerekpelenkát ígértek nekik, és miután előre fizettek, a termékek nem érkeztek meg.
2017. július 13., 11:282017. július 13., 11:28
Gabriela Dinu, a Brassó megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az Agerpres hírügynökségnek elmondta: kedden és szerdán 11 feljelentés érkezett az ügyben, és úgy vélte, minden bizonnyal még mások is jelentkezni fognak. „A nyomozás most kezdődött el, kihallgatják a károsultakat, akik azt kifogásolják, hogy az interneten rendeltek pelenkákat, de becsapták őket, és nem kapták meg a termékeket.
- mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy az ügyben a brassói bírósági ügyészség nyomoz.
Az édesanyák azért tettek feljelentést, mert előre kifizették a megrendelt termékek ellenértékét, de az árut már nem kapták meg. Egyesek több ezer lejre vásároltak pelenkákat. Az ország több megyéjében is zajlik a nyomozás, ahol ugyanezzel a módszerrel károsítottak meg több vásárlót.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!