Hirdetés

A Kis-Szamosba folyik a pataréti szeméttelepről származó csurgalék

•  Fotó: Szakáts István

Fotó: Szakáts István

A Kolozsvár melletti, üzemen kívül helyezett pataréti hulladéklerakóból folyó csurgalék szennyezi a Kis-Szamost, a szennyezett szakaszt ráadásul bivalyok is szokták látogatni – hívta fel a figyelmet Grigore Crăciun.

Kőrössy Andrea

2017. november 22., 08:322017. november 22., 08:32

A Környezetvédelmi Ügynökség (APM) Kolozs megyei igazgatója szerint sürgősen meg kell fékezni a szemétből folyó lé terjedését. A szakember rámutatott: egyértelműen környezetszennyezésről beszélünk, amely egyelőre nem súlyos, a nagyobbik probléma az, hogy a szeméttelepen felgyűlt a csurgalék, amit mihamarabb el kell távolítani – tájékoztatott a Mediafax hírügynökség.

Adrian Dobre, annak a cégnek a képviselője, amelyet a szemétlerakóért felelős Kolozs megyei önkormányzat megbízott a csurgalék eltüntetésével, azt nyilatkozta:

Hirdetés

a szennyező léből vett mintákat laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és kiderült, hogy az ammónia- és a nehézfém-koncentráció tízszerese a megengedett értéknek.

Dobre elismerte, hogy a csugalék a Kis-Szamosba került, amelyből állatok is ihatnak, illetve fürödhetnek. A vállalkozó rámutatott: a tisztítóberendezés rendelkezésükre áll már október óta, ennek beindításához azonban a megyei önkormányzatnak meg kell tennie még egy adminisztratív lépést, a cég rendelkezésére kell bocsátania az érintett területet, erre várnak most. A felszerelés kapacitása egyébként eléri a napi 165 köbmétert, míg a kifolyó csurgalék mennyisége napi 100 és 200 köbméter között alakul.

Az üggyel kapcsolatban Marius Mînzat, a megyei tanács alelnöke azt nyilatkozta:

reményeik szerint egy héten belül hivatalosan is bérbe tudják adni az érintett területet, amelyen üzembe lehet helyezni a tisztítóberendezést.

Mînzat kitért arra is, amiről Alin Tişe tanáncselnök korábban már beszámolt, hogy az önkormányzat a pataréti helyzet miatt riadóhelyzet elrendelését kérte a prefektúra által vezetett megyei készenléti bizottságtól, amely azonban visszautasította ezt. „Így is dolgozunk a probléma megoldásán, de lassabb ütemben. Előbb-utóbb megoldjuk a gondokat, de nem olyan gyorsan, mint ahogyan reméltük” – fogalmazott a megyei tanács alelnöke.

A pataréti szeméttelep ügyében egyébként jó néhány hónapja zajlik a vita a prefektúra és a megyei önkormányzat között.

A kormányhivatal azon az állásponton van, hogy a tanács nem tesz eleget a szeméttelep bezárását célzó kötelezettségeinek, a hivatal viszont ezt határozottan cáfolja. Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter nemrég kijelentette: országos szinten Kolozs megyében a legaggasztóbb a szemétprobléma.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés