Hirdetés

A hónap végén dönt az RMDSZ a kormányhoz fűződő viszonyáról

Kelemen Hunor Nagyváradon •  Fotó: RMDSZ

Kelemen Hunor Nagyváradon

Fotó: RMDSZ

Január végén dönt az RMDSZ az újonnan alakuló kormányhoz fűződő viszonyáról – nyilatkozta Kelemen Hunor, a szövetség elnöke hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2018. január 22., 18:532018. január 22., 18:53

A politikus a magyar kultúra napja alkalmával látogatott a partiumi megyeszékhelyre, ahol ismét leszögezte: ismeretlenül nem kíván véleményt alkotni Viorica Dăncilă kijelölt miniszterelnökről, akivel még nem beszélt személyesen, egyelőre az új kabinetre és annak programjára várnak.

Idézet
Nem tudom, hogy jobb lesz-e vagy rosszabb, de a fontos az lenne, hogy kormányozzanak”

– vélekedett Kelemen megjegyezve, hogy az eddigi viták rossz hatással vannak az ország egészére. Véleménye szerint a 2018-as bonyolult év lesz, amikor Romániának készen kellene állnia az Európai Parlament soros elnökségére, amivel kapcsolatban még nincsenek konkrét elképzelések. Az RMDSZ 2018-as célkitűzéseiről szintén január végén döntenek, azt viszont már most leszögezte Kelemen, hogy az oktatás idén is prioritást élvez a szövetség számára. Ennek megfelelően hétfőn tankönyvíró versenyt hirdettek meg, illetve ebbe ide kapcsolódik a vasárnap kiírt drámaíró pályázat is.

Hirdetés

Sajtótájékoztatóján egyébként Kelemen emlékeztetett Mihai Tudose volt kormányfő botrányos akasztásos kijelentésére, és bírálta a parlamenti pártok vezetőit, amiért azóta sem foglaltak állást az ügyben.

Idézet
Vagy azért hallgatnak, mert egyetértenek vele, vagy valami másért. Nem tudom mivel magyarázni a két hete tartó hallgatást, és továbbra is várom a politikai pártok képviselőinek magyarázatát”

– közölte az RMDSZ-elnök.

Noha Tudose azóta távozott a kabinet éléről, Kelemen úgy véli, továbbra is fontos lenne, hogy a pártvezetők, beleértve az ellenzéki liberálisokat is, nyilvánosan kimondják véleményüket, mert eddig csak Victor Ponta volt miniszterelnök és Viorica Dăncilă határolódott el a szociáldemokrata politikus álláspontjától. Újságírói kérdésre Kelemen közölte: az ügy ennek ellenére nem befolyásolja az RMDSZ együttműködését a többi párttal, és nem is szeretne ilyen logikai következtetésekbe belefolyni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés