
Aggódnak a klinika orvosai
Fotó: Ziua de Cluj
Nyakig ül az adósságban, és gyakorlatilag a csőd szélére került a Kolozsvári Urológiai és Veseátültetési Klinikai Intézet, amelynek vezetői mindent megtesznek az intézmény önállóságának megőrzéséért.
2017. november 14., 11:442017. november 14., 11:44
2017. november 14., 12:062017. november 14., 12:06
Ennek megszüntetése vagy beolvasztása ugyanis súlyos következményekkel járna – hívta fel a figyelmet hétfői sajtótájékoztatóján Silivu Moga igazgató. Az eseményen részt vett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa, Emanuel Ungureanu, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke is, aki 2003-ban az intézet munkatársa volt. Silivu Moga elmondta: súlyos anyagi gondokkal küszködnek olyannyira, hogy
A felhalmozott tartozás ügyében kétféle megoldás lehetséges: vagy kormányhatározattal hagyják jóvá az adósságrendezést, vagy átszervezik a klinikát, azaz más intézmény hatáskörébe kerül.
Moga ugyanakkor leszögezte: nem szeretnék, ha utóbbi megoldást választanák a döntéshozók, és az intézet elveszítené önálló jogi személyiségét. Példaként a Marosvásárhelyi Szív-ér Rendszeri és Transzplantációs Intézetet hozta fel, amelyet 2011-ben hasonló okokból bezártak, a döntés azonban rossznak bizonyult, így két év múlva újraalapították.
Emanuel Ungureanu eközben katasztrofális állapotokról számolt be, eszerint
ennek elsődleges oka, hogy Mihai Luncan volt igazgató rendkívül hátrányos szerződést kötött saját, Lukmed nevű magánklinikájával. Ungureanu a visszaélésekkel 2003-ban szembesült, amikor az intézet munkatársa volt, ő személyesen összesen 150 esetben tett feljelentést a Szervezettbűnözés- és Terrorizmus-ellenes Ügyosztálynál (DIICOT). Olyanokat tapasztalt például, hogy a beutalt beteget várakoztatták, ugyanis minél nagyobb fájdalmai voltak, annál gyorsabb ütemben nőtt a kezelés ára.
utána visszavitték a pácienseket az intézetbe lábadozni. Ez azzal járt, hogy az intézet kevesebb pénzt kapott az egészségbiztosítási pénztártól, mert csak a gondozást tudták elszámolni, a műtétet nem.
Az USR képviselője szerint azért hunyt
Ungureanu szerint a hírszerző szolgálatok, a bűnüldöző szervek és az ügyészség is pontosan tudta, mi zajlik. Silivu Moga elmondta: a helyzet az elmúlt években még rosszabb lett. Amikor átvette az intézet vezetését, akkor jött rá arra, az alulfinanszírozottság oka, hogy az intézet tulajdonképpen csak a betegek ápolásával foglalkozott, más egészségügyi szolgáltatást nem nyújtott.
Ungureanu tudomása szerint a minisztériumban arra készülnek, hogy az intézetet beolvasszák a megyei kórházba, ahol önálló részlegként működik, vezetését pedig Ciprian Lucanra, Mihai Lucan fiára bízzák.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!