2012. január 18., 08:562012. január 18., 08:56
A sportlétesítményben még 2010-ben lebontották a múlt század hetvenes éveiben épült nagyobbik lelátót, de a kisebbik még megvan – ennek felújítását helyezte most kilátásba az elöljáró. „Vannak, akik dédelgetik azt az elképzelést, hogy labdarúgásban a jelenleginél egy osztállyal feljebb szerepeljen a város csapata. Ehhez pedig szükség van egy ilyen felújításra” – véli Ráduly. Eközben a labdarúgó-játéktér körüli futópálya felújítását is tervezi a helyi önkormányzat. „Idén valószínűleg csak a terv készül el, a kivitelezés jövőre marad, a következő év és mandátum feladata.
Egyrészt a munkálatok költségei miatt, másrészt azért, mert nem egyszerű a feladat, mivel a játéktér szintjét is meg kell emelni” – részletezte a polgármester, aki szerint a futópálya felújítása során olyan korszerű burkolat készülhet, amely alkalmassá teheti a nyolcsávos pályát hivatalos atlétikai versenyek lebonyolítására. A talajvíz is hátráltatja ugyanakkor a munkálatokat. „A játéktér szintjét 20–40 centiméterrel kell megemelni, mert a talajvíznek nincs, ahová elfolynia. Valószínűleg újra kell rétegelni. Ha csak a futópályát korszerűsítenénk, onnan szivattyúzni kellene a vizet. Olyan műszaki megoldásra van szükség, amely megoldja a talajvíz elvezetését is, úgy, hogy ez ne a közelben levő létesítmények kárára történjen. Ezért a futópálya felújítása és a játéktér szintjének megemelése összefüggő munkálat kell hogy legyen” – magyarázta a csíkszeredai elöljáró.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.