2011. március 02., 09:192011. március 02., 09:19
A beruházást teljes egészében a Simacek Facility Management Group, az egyesületet megalapító vállalat finanszírozza.
Thomas Emmerling, az egyesület elnöke elmondta: a háztulajdonosoknak azért célszerű a gazdag növényzettel rendelkező zöld tetőket beszerezniük, mert az kiváló zaj- és hőszigetelő, a városi önkormányzatoknak pedig azért is megéri a befektetés, mert környezetszennyezés-csökkentő hatásuk van.
Hozzáfűzte, a most létrejött egyesület célja, hogy népszerűsítse a zöld tetők építését Romániában, ugyanakkor odafigyelnek arra is, hogy az ezzel foglalkozó cégek megfelelő minőségű munkát végezzenek.
Sorin Apostu ugyanakkor elmondta: még nem döntötték el, melyik középületet díszítik az ökotetővel, de több, ötven vagy száz négyzetméteres alapterületű tetőzettel rendelkező ingatlan is szóba jöhet. Hozzáfűzte, az önkormányzat rajzpályázatot ír ki a kolozsvári diákok és civil szervezetek számára, és az első helyet elnyert, zöld tetőt ábrázoló rajzot gyakorlatba ültetik, azaz a tető úgy fog majd kinézni, ahogy azt a nyertes pályázó megálmodta.
A tervek szerint az első önkormányzati zöld tető három hónapon belül készül el, ehhez kevésbé vízigényes növényeket használnak.
Thomas Emmerling újságírói kérdésre elmondta, egy négyzetméter zöld tető piaci ára az ügyfél igényeitől függően 40 és 300 euró között mozog.
A világ legnagyobb zöld tetője egyébként az Amerikai Egyesült Államokban, a Michigan állambeli Dearborne városban található, egy 4,2 hektár tetőfelülettel rendelkező autógyáron.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).