Számtalan problémával kell megküzdeniük Romániában a siketeknek

A Siketek Országos Egyesülete Maros megyei fiókjának ügyvezető-felügyelője, Takács Éva 15 éve dolgozik ebben a minőségében. Szülei siketek – betegség következtében veszítették el hallásukat, Takács Éva nem örökölte a fogyatékot. A siketek Maros megyei egyesületének az elnöke, Haidău Cozma nem hall. Így a 320 fizető, és a még körülbelül 20-30 nem fizető, idős, falusi tag minden ügyes-bajos dolgának az intézése nap mint nap Takács Éva nyakába szakad.

Az utóbbi időben sokszor írtunk arról, hogy a mozgássérültek számára biztosítani kell a megfelelő körülményeket, arról viszont nemigen adott hírt a sajtó, hogy Maros megyében Takács Éva az egyetlen jelnyelvi tolmács. Ő jár a nem hallókkal a hivatalokba, orvoshoz, közjegyzőhöz, rendőrségre, törvényszékre s munkahelyet keresni is.

Bár Romániában törvény írja elő, hogy a közintézményekben kell lennie olyan munkatársnak, aki jelbeszéd-tolmácsoláshoz is ért, Marosvásárhelyen csak a polgármesteri hivatalban dolgozik egy ilyen hölgy. „A különböző hivatalokban, intézményekben hamar lerázzák, elutasítják a siketeket. Ezzel azonban semmi nem oldódik meg, mert muszáj elintézni az ő ügyeiket is” – mondja Takács Éva, aki semmilyen ellenszolgáltatást nem kap azért, ha például peres ügyekben jeltolmácskodik.

Gyerekek, felnőttek gondjai

A siket gyerekek szüleinek számtalan problémával kell megküzdeniük, ezek egyike, hogy Romániában csak a kolozsvári speciális óvodában, iskolában oktatnak magyar ajkú siket gyerekeket. Az is megtörtént már, hogy a Maros megyei szülők hároméves kicsinyüket hagyták a kolozsvári bentlakásban, hogy szakszerűen foglalkozzanak vele a nevelők. „Volt olyan eset, amikor a szülők nem tudták elfogadni, hogy megváljanak a kisgyerektől, Kolozsvárra költözni nem volt lehetőségük. Így inkább Magyarországra telepedtek át, ahol a gyermek tanítása könnyebben megoldható” – fejtette ki Takács Éva.

Mint elmondta, sokakat aggaszt, hogy ritka a jó logopédus, és pénzes szakmává vált a logopédia. A legtöbb szülő nem engedheti meg magának, hogy a csemetéjét szakszerű foglalkozásokra járassa, márpedig a jó logopédus sokat fejleszthet azokon is, akik alig vagy egyáltalán nem hallanak. A román állam segélyben részesíti a siketeket. Akkor is, ha kereső, akkor is, ha nincs más anyagi forrása – 234 lejt folyósít az állam a siketeknek.

„Az egyesület sok tagja nyugdíjas. 1990-es években született egy furcsa törvény: az állam nyugdíjba kényszerítette a siketeket. Például negyvenéves nők nyugdíjba kényszerültek, elvesztették kapcsolatukat a társadalommal. Nagyon sokan aránylag fiatalon négy fal közé szorultak. Most már valóban nyugdíjaskorúak, csakhogy nagyon kevés pénzt kapnak, hiszen rövid ideig dolgoztak” – mesélte a szakember. A fiatalok között pedig sok a munkanélküli, főleg a gazdasági válság kezdete óta van ez így. Korábban a férfiak asztalosként, lakatosként, autószerelőként helyezkedtek el, a nők pedig a varrodákban dolgoztak, illetve takarítottak.

A jelnyelv mint nemzetközi anyanyelv

„Korábban híres volt a süketnémák egyesületének a tánccsoportja. 2003-ban megpróbáltuk a hagyományt újraéleszteni, de nincs kedve hozzá a tagságnak. És nincs is megfelelő személy, aki ezzel foglalkozna” – fejtette ki Takács Éva, aki szerint a halló emberek bizonyára el sem tudják képzelni, hogy a siketek képesek táncolni. Pedig így van, érzékelik a rezgéseket, vagy a látvány alapján, mechanikusan megtanulják a lépéseket.

Mostanában azonban ritkán táncolnak az egyesület tagjai, inkább kézimunkáznak. 2007-ben Kolozsváron vettek részt a siketek alkotásainak országos seregszemléjén, 2008-ban pedig ők voltak a házigazdái az országos kiállításnak. 2009 őszén magyarországi vendégek részvételével konferenciát tartottak Marosvásárhelyen A jelnyelv – a siket közösség anyanyelve címmel. A vásárhelyiek ekkor értesültek arról, hogy Nyugaton a jelnyelvvel komoly nyelvészszakértők foglalkoznak, tudományos munkák születnek ebben a témakörben. A siket magyarok, románok, japánok, németek a jelbeszéd révén szinte tökéletesen megértik egymást.

Viszont e téren is léteznek egy-egy országon belül dialektusok, de az ezeket használók rövid idő alatt képesek egymásra hangolódni. Ha valamit nem értenek, visszakérdeznek, és „körülírással” rávezetik egymást a „mondanivalóra”. Az iskolában természetesen azt is megtanulják, hogy a halló emberek szájmozgásából következtessenek a beszéd értelmére, és ekkor már nyelvfüggő a megértés, a kommunikáció. Takács Éva szerint főleg a jelnyelv használata, a jelnyelvtolmácsok státusának a kidolgozása terén vannak Romániában jelentős lemaradások.