Ne lépj a szőnyegre, az a tenger!

Ez végeláthatatlan küzdelem kezdetét jelentheti, figyelmeztet a pszichológus. A gyerek valamilyen, s kedvező körülmények között ez kedvező módon bontakozik ki, kedvezőtlen körülmények esetén a kedvezőtlen vonások kerülnek előtérbe. A kedvező körülmény pedig az elfogadás, a szülőnek készen kell állnia arra, hogy helyt adjon a gyerek jelzéseinek.

Ami látszólag haszontalan, az fontos

A fontos pedig éppen az, amit általában a szülő haszontalannak gondol. „Nagyon fontos, hogy a gyereket dögönyözzük, csiklandozzuk, lovagoltassuk, dobáljuk. Olyan dolgokat csináljunk vele, aminek látszólag nincs értelme. Nem fontos, hogy „ha megjössz, vedd le a cipődet, mi volt az óvodában”. Fontos viszont, hogy ülünk az alkonyodó konyhában, és arról beszélgetünk, hogy milyen volt a nagymamád, akit nem ismertél, vagy amikor születtél, nagy hó volt” – magyarázza a gyerekpszichológus. Ezek a beszélgetések orientálnak térben-időben, az összetartozás érzetét keltik a gyerekben. Felesleges óvoda után megkérdezni a gyerektől, hogy mi volt az óvodában, mert úgyis azt feleli, hogy semmi, ha ravaszul megkérdezzük, hogy mi volt az ebéd, azt mondja, nem emlékszik. Ezzel a gyerek azt próbálja mondani, hogy hat órát volt az óvodában, alig várta, hogy a szülei érte menjenek, akkor pedig gondolatban ne lökdössék oda vissza. Több ezer gyereken végzett vizsgálat egyik kérdése volt, hogy mi a legjobb az óvodában, és a legtöbb esetben az volt a válasz: az, hogy anya értem jön. A jó nevelés jegyében ne szóljunk rá, hogy ne rugdossa a kavicsot, miért ne rugdossa a kavicsot, hiszen a normális kisgyerek a nap végére mocskos és szakadt, fogalmazta meg a nevelés-kutató. Vekerdy arra figyelmeztet, hogy a gyerekek kétségbeejtően keveset mozognak. A lefékezett aktivitás pedig agresszióban robban, sőt a mozgás hiánya károsan hat a beszéd fejlődésére is. Éppen arra kellene buzdítani a gyereket, hogy szaladgáljon, ugrándozzon. Általában nem megfelelő a kommunikáció a gyerekkel, mert olyan dolgokat várunk el tőle, amely nem felel meg az életkorának, szögezte le a pszichológus.

A mese bevezeti a gyereket a valóságba

A kisgyerek legfejlesztőbb tevékenysége a szabad játék, mondta Vekerdy Tamás. Nem a fejlesztő játék, nem a játékos tanulás, hanem a szabad játék. Játszani a játszótárstól lehet megtanulni: aki lehet a szülő, a nagyobb testvér, a szomszéd gyerek. Az tud egyedül játszani, aki ezt megtanulta. A gyerek a játékhoz belső képeket készít, és ezeket kivetíti a környezetébe: Ne lépj a szőnyegre, az a tenger!, és tudjuk, hogy látja a tengert, mert kivetíti a belső képet. Belső képet készíteni feldolgozás, a gyereknek azért fejlesztő tevékenység a szabad játék, mert azalatt feldolgozza a világról nyert ismereteit, a feszültségeit, a szorongásait, magyarázta a szakértő. Nincs szüksége tanításra, mert a kisgyerek tanulási formája a spontán utánzás, beszélnek körülötte, és ő utánozza. Másrészt nagyon fontos a mesemondás, a mindennap mesét hallgató gyerek másfél évvel előzheti meg iskolába menés idejére azt a társát, aki csak rendszertelenül hall mesét. A mese a gyereknek teljes világképet ad, nem elviszi őt a valóságtól, hanem éppen bevezeti a valóságba. Gyűlölet-szeretet, élet-halál, félelmetes dolgok vannak a világban, de jön a legkisebbik királyfi, és megküzd a hétfejű sárkánnyal. A mese akkor kezdődik, amikor még a gyerek nem is tud beszélni, de már sok mindent ért, és a szülő visszameséli a napjának három-négy mozzanatát, később már egy kis medvebocsról meséli, ami valójában a gyerekkel történt aznap, kicsit később már állatokról mesélhet a szülő olyan meséket, amik már nem a gyerekkel történtek, és így jut el négy és fél-öt éves korára a tündérmesékig. A két sarokpont a szabad játék és a mese, ha ezt megkapja, meglesz az érzelmi biztonsága, amivel a szülő hozzásegíti, hogy később eredményesen boldoguljon az életben, szögezte le Vekerdy.