Irigyek, nyafkák, önzők?

Testvérek és népszerűség

Több mint 13 ezer, 11–18 év közötti, a családban egyedül nevelkedő gyermek baráti kapcsolatait elemezve az derült ki, hogy éppoly gyakran kötnek barátságokat az iskolában, mint a testvérekkel rendelkező társaik. Korábban az Ohiói Állami Egyetem kutatói az óvodákban végzett felmérésük alapján ezzel ellentétes eredményre jutottak. Úgy tűnik azonban, hogy iskoláskorra a különbségek eltűnnek. „Nem kell aggódni amiatt, hogy az egykék nem tudnak társas kapcsolatokat kialakítani” – nyilatkozta Donna Bobbitt-Zeher szociológus kutató, a vizsgálat vezetője. A kutatás során a diákok egy ágrajzot kaptak, ezen kellett legjobb fiú- és lánybarátaikat bejelölni, így határozták meg a gyerekek népszerűségét.

A gyerekek átlagosan öt diáktársukat jelölték meg barátként, ez a szám nem függött attól, hogy volt-e testvérük, vagy sem. A testvérek megléte nem befolyásolta a gyermekek népszerűségét sem. A barátok számát, illetve a népszerűségüket sokkal inkább befolyásolta a szociális és anyagi helyzet, a faji hovatartozás, vagy hogy a szüleik együtt vagy külön nevelték-e őket. „A fejlett társadalmakban a családok egyre kisebbekké válnak, így fontos az a tény is, hogy a társadalom szempontjából mit jelent egykeként felnőni. Attól tartottunk ugyanis, hogy az egykeség szocializációs hiányosságokhoz vezet. Nem gondolom, hogy ha egykeként növünk fel, akkor a társas kapcsolatainkat nem tanuljuk meg kezelni, és főiskolás korunkra sem lesznek barátaink. Akik ugyanis otthon nem tapasztalják meg, hogy mit jelent egy hasonló korú társ jelenléte, majd megtapasztalják óvodás és iskolás éveik során” – nyilatkozta a szociológus Bobbitt-Zeher.

„Egy gyerek nem gyerek”

„Egy gyerek nem gyerek“ – tartja a mondás.  A régebbi generációk sajnálták, vagy kissé lenézték azokat a szülőket, akik nem tudtak, vagy nem akartak egynél több gyereket vállalni, ám manapság az egygyermekes családok megítélése már nem ennyire egyértelműen negatív. Ez érthető, hiszen ma már a gyerekek közel fele egykeként nő fel, vagy ha van is testvére, az (a válások magas száma miatt) sokszor a másik szülővel lakik, és csak egy-két hetente lehet találkozni vele. Fontos változás az elmúlt generációkhoz képest, hogy a nők nem akarják, vagy nem tudják az egész életüket csupán anyaként és háziasszonyként leélni. Munkájuk, karrierjük van, amit azonban több gyerek nevelése mellett gyakran nehéz megtartani és sikerrel végezni. Az egygyermekes családmodell tehát egyre erősödő trend, így a közgondolkodás is jóval toleránsabbá kezd válni az egykeség jelenségével szemben.

Más tapasztalatok, más hatások

Általános vélekedés azonban, hogy a testvér nélkül felnövő gyerekek önzők, irigyek, nyafkák és elkényeztetettek. Gyerektársaságban ügyetlenebbek, félénkek, visszahúzódók, esetleg stréberek: mindenben a felnőttek kegyeit keresik, miközben hiányzik belőlük a csapatszellem, a kooperáció és az áldozatvállalás. Mivel sokat tartózkodnak felnőtt-társaságban, vagy túlságosan kisbabásak a korukhoz képest, hiszen folyton csak kényeztetik, körülugrálják őket, vagy épp ellenkezőleg: koravének, komolykodók, tudálékosak. Nincs otthoni játszótársuk, ezért bizonyára sokat unatkoznak, és, szegények, minden bizonnyal nagyon magányosak is.

A valós helyzet ezzel szemben talán nem ennyire borús. Ha ezek a túlzó előítéletek nem igazak is, annyi mindenesetre biztos; sok szempontból más tapasztalatok és hatások érik azt a gyereket, aki szülei egyetlen féltett kincse, mint azt, akinek osztoznia kell a felnőttek figyelmén és szabadidején. Az egykeségnek kétségkívül vannak előnyei, de olyan hátrányai is, amelyek a nevelés számára kihívást jelenthetnek. Igaz, hogy az egyedüli gyerekre több szülői figyelem, idő, energia és pénzráfordítás jut, ami az elkényeztetés veszélyével járhat, de csak abban az esetben, ha a szülő a „juttatásokért“ semmilyen teljesítményt nem vár el a gyerektől; nem követel a korának megfelelő önállóságot, türelmet, önfegyelmet, együttműködést, túlzott iskolai jó teljesítményt.