Hagyjunk teret a társunknak

Párkapcsolatonként és egyénenként eltérő, kinek mennyi időre van szüksége az egyedülléthez, pontosabban olyan időre, amelyet nem párjával tölt.

Vannak, akik kevesebb „magánidőt” szeretnének, és legszívesebben minden percüket kedvesükkel töltenék. Figyelembe kell azonban venni a másik igényeit, és egy kicsit elengedni, hogy később visszatérjen hozzánk. Az, hogy megosztjuk egymással az életünket, nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk álmainkról, kedvenc időtöltésünkről, egyéniségünkről. A házasság egy életre szól, de ahhoz, hogy mindörökké tartson, nem kell feltétlenül a nap huszonnégy óráját a másikkal töltenünk. Ne felejtsük el, hogy noha jól kiegészítjük egymást, nagyjából azonos az életfelfogásunk, érdeklődésünk, céljaink, két külön világ rejtőzik bennünk. Néha kell egy kis idő, hogy saját dolgainkat elintézzük, régi ismerőseinkkel találkozzunk, ápoljuk baráti kapcsolatainkat, időt szentelhessünk kedvenc hobbinknak.

Amikor megismertük egymást, tisztában voltunk a másik elfoglaltságaival, kedvenc időtöltésével, érdeklődésével, és lehet, hogy épp ez az egyik dolog, amit vonzónak találtunk benne. Gyakori hiba, hogy a kapcsolat szorosabbá válása, az összeköltözés, a házasság külön kis világunk felszámolásával jár. Természetesen meg kell találni az arany középutat, hogy mindkét fél tölthessen időt a saját barátaival, hobbijával, szüleivel – így elejét vehetjük egy igen jellegzetes konfliktusforrásnak. Néha akkor is el kell engednünk a másikat, ha közben minden porcikánk közös programra vágyik, mert hosszú távon a kapcsolat épülésére válik, ha nem kötjük le kedvesünk minden percét. Ha úgy érezzük, nincs szükségünk külön kikapcsolódásra, akkor is tartsuk tiszteletben, hogy a másik fél igényli az efféle egyedüllétet. Az évek múlásával a lemondások ugyanis könnyen szemrehányáshoz, elfojtott indulatokhoz, keserűséghez vezethetnek.

Ahhoz, hogy mindenkinek legyen néha egy kis „szabadideje” önmagára, elengedhetetlen a kölcsönös bizalom, a megfelelő kommunikáció a kapcsolatban. Meg kell értetni a másikkal: amikor nem vagyunk vele, akkor is ugyanúgy szeretjük. Teret, bizonyos értelemben szabadságot kell kínálnunk a másiknak, nyitottnak kell lennünk a világra, új dolgokkal, emberekkel (nem partnerekkel) kell megismerkednünk, mert ezáltal is erősödik, gazdagodik a kapcsolat. Persze, nem sokat ér a dolog, ha „elengedjük” a másikat, de amint kiteszi a lábát az ajtón, kezdetét veszi a gyanakvás, és rögtön féltékenykedni kezdünk.

Az egy fedél alatt élők akár otthon is megteremthetik a saját kis birodalmukat, ahová néha visszavonulhatnak olvasgatni, barkácsolni, kertészkedni. Fontos, hogy a külön szabadidő nem azt jelenti: a másikat kizárjuk az életünkből. Ügyeljünk arra, hogy a külön töltött idő miatt partnerünk ne érezze magát kevésbé fontosnak, mert egy idő után ez elhidegüléshez vezethet.