
Fotó: Reformatus.ro
Buzogány Dezső református lelkipásztort, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanárát választotta díszdoktorává a Debreceni Református Hittudományi Egyetem.
2017. december 07., 18:052017. december 07., 18:05
Fekete Károly tiszántúli püspök laudációjában rámutatott: „a Kálvin-évektől a reformáció kettős jubileumi évéig Buzogány Dezső szorgos és feszített tempójú fordítói munkájával a legtöbbet tette a Kárpát-medence református népének azzal, hogy anyanyelvünkön ismerhetjük meg a reformátori iratok leglényegesebb alapiratait és műveit.”
Buzogány Dezső református lelkész, egyháztörténész, egyetemi professzor az udvarhelyszéki Szederjesen született 1957. június 30-án. Gimnáziumba Segesváron járt, majd 1981-ig a Protestáns Teológiai Intézetben tanult. Lelkipásztori szolgálatait Nyárádselyén és Ádámoson végezte. 1990. őszétől felkérték az erdélyi protestáns egyháztörténet és a latin nyelv tanítására a teológián. Doktori fokozatot 1992-benszerzett, 2001 óta párhuzamosan a Babes–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán is tanít. 2005-ben Szöulban vendégtanár, több nyugat-európai és észak-amerikai fakultáson vendégelőadó, hangzott el.
- hívta fel a figyelmet a laudáció szerzője. Emlékeztetett, az 1992-ben újjáalakult Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) őt választotta első elnökének, de az újjáalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület alapító tagja, majd alelnöke, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság teológiai és egyháztörténeti szakosztályának elnöke. Emellett az oktatási tárca több országos bizottságában képviseli az erdélyi magyarságot, hangzott el.
Buzogány Dezső egyébként szakértőként vesz részt a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatásáért zajló perben, a római katolikus egyház kérte fel gróf Batthyány Ignác püspök végrendeletének, illetve más, bizonyítékként szolgáló latin nyelvű dokumentumok lefordítására.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!