Több mint tízezer európai szálloda csatlakozik az amszterdami székhelyű Booking.com ellen indított kollektív perhez, hogy kártérítést kérjenek az online utazási iroda úgynevezett „legjobb ár” záradékának alkalmazása miatt elszenvedett veszteségekért.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.
Új időszámítást jelent a romániai idegenforgalomban, hogy a kormány idén módosította a közalkalmazottak üdülési csekkjeire vonatkozó rendelkezést, és nem jár automatikusan mindenkinek az összeg.
Jelentős, akár 20–30 százalékos visszaesés lehet idén a romániai idegenforgalomban a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek körüli módosulások, illetve az áfa megemelése miatt – kongatták meg a vészharangot a turizmusban érdekelt vállalkozók.
A varázslatos szépségű szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp egyedi természeti kincs, ezért a rezervátum működtetői továbbra is megőriznék érintetlenségét, tisztaságát, és nem engednék be a tömegturizmust.
Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A 2025-ös turisztikai év eddig rosszul alakult a vendéglátósok számára, az ágazatot az életszínvonal csökkenése és az áfa 19 százalékra emelése egyaránt fenyegeti – jelentette ki a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) alelnöke.
Június 25-én, a barlangok világnapjánVári László kolozsvári barlangásszal beszélgettünk az Erdélyi-szigethegység barlangjainak rejtett szépségéről, a természeti örökség védelméről, barlangturizmusról és a barlangászatról mint életformáról.
Úgy tűnik, hogy a nyaralás során kipipálandó dolgok véget nem érő listáját felváltja a lehetséges élmények listája, ahol semmi sem kötelező, és minden saját tempóban történik.
A 2025-ös év első felének turisztikai adatai és trendjei alapján egyértelműen kirajzolódik: a Romániában élők körében továbbra is rendkívül népszerűek a külföldi utazások, ugyanakkor a belföldi turizmus is élénk.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Tusnádfürdő és környéke nemcsak lenyűgöző természeti adottságai, hanem átgondolt, fenntarthatóságra épülő fejlesztései által is egyre markánsabb helyet foglal el az ország turisztikai térképén.
Végre tényleg történik valami a hosszú ideje ígérgetett, ilyen-olyan önkormányzat által több helyszínen is meglebegtetett élményfürdő-építési lázban Máramaros megyében: úgy néz ki, hogy Nagybánya lesz a befutó.
Az utóbbi öt esztendőben számottevően visszaesett az erdélyi faluturizmus keretében vendégül látott hazai és külföldi turisták száma. A Kolozs megyei Kalotaszentkirályon a turizmusból megélő vendégfogadók száma a felére csökkent.
Magyarország kormánya fontosnak tartja megmutatni Székelyföld vallásturisztikai helyszíneit, és anyagi forrásokkal is támogatja ezt, ezért pénteken, egy nappal a csíksomlyói búcsú előtt itt indítják el a Peregrinus.hu vallásturisztikai platformot.
Az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák becsült száma az év első negyedévében 0,2 százalékkal visszaesett az előző év azonos három hónapjában mérthez képest – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.