
Lesz nyugdíjemelés? Grindeanu szerint nincs apelláta
Fotó: Borbély Fanni
A törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat – jelentette ki Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn.
2026. november 02., 15:572026. november 02., 15:57
„Elengedhetetlen, hogy jövőre nőjenek a nyugdíjak. Ennek meg kell történnie” – nyilatkozta Grindeanu a párt vezetőtestületének ülése után.
A PSD-elnök szerint arra is ügyelni fognak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor, hogy ne legyenek 2027-ben adóemelések. Hozzátette, hogy
A törvénytervezetről azonban kötelező módon egyeztetni kell a szociális partnerekkel, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel egyaránt.
Az újságírók azon kérdésére, hogy az ország megengedheti-e magának a szakszervezetek által követelt minimálbér-emelést, Grindeanu az Agerpres hírügynökség szerint azt válaszolta, hogy erről a költségvetés kidolgozásakor fognak egyeztetni. A döntés azonban függ attól a pénzügyi jelentéstől, amelyből kiderül az október végi deficit mértéke – tette hozzá.
Mint ismeretes, Alexandru Nazare pénzügyminiszter a múlt héten úgy nyilatkozott: szeretné, ha 2027 elején indexálnák a nyugdíjakat, azonban a növelésről szóló döntést csak akkor hozzák meg, ha az összes költségvetési adat rendelkezésre áll.

Alexandru Nazare pénzügyminiszter kijelentette: szeretné, ha 2027 elején indexálnák a nyugdíjakat, azonban a növelésről szóló döntést csak akkor hozzák meg, ha az összes költségvetési adat rendelkezésre áll.
Ami pedig a minimálbért illeti, a szakszervezetek augusztus végén azt jelezték, 5000 lejes bruttó összeget követelnek 2027 januárjától.

A minimálbér emeléséért és a társadalmi párbeszéd újrakezdéséért tüntetett az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség három tagszervezete kedden a bukaresti munkaügyi minisztérium előtt.
Keddtől a spanyolországi Valencia is szerepel a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér kínálatában, decemberben pedig további új járatok indulnak a Hargita és Kovászna megyében élők körében is nagy népszerűségnek örvendő légikikötőből.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
szóljon hozzá!