A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
A kerékpárút nyomvonalát meghosszabbítják, és a „nyugat tengerpartjaként” emlegetett bányatavat is megkerüli majd.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A kiskereskedelmi forgalom és a turizmus alakulása egyaránt arra utal, hogy gyengült a belföldi kereslet Romániában. Az első félévben visszaesett a bolti forgalom, és a szálláshelyek is kevesebb vendéget fogadtak, mint 2025 azonos időszakában.
Megnyitná a látogatók előtt Erdély egyik leglátványosabb barlangját, a Humpleu-barlangot (más néven Firei-völgyi Nagy-barlang) a Kolozs megyei önkormányzat – írta kedden a Monitorulcj.ro hírportál.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Miközben Herkulesfürdő egykori monarchiabeli pompája máig jórészt romokban hever, a történelmi központban kialakított kénes vizű kis fürdők évről évre egyre több turistát vonzanak.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Az időjárás is alakítja az utazási szokásokat: a kánikula által sújtott vidékeken élők egyre gyakrabban választanak olyan úti célt, ahol jóval hűvösebb a klíma. Találó kifejezés erre az új utazási trendre az angol „coolcation”.
Figyelmeztetést adott ki a román kiberbiztonsági hatóság: a tökéletesnek tűnő nyaralási ajánlatok mögött átverés is állhat, a turistáknak fokozottan oda kell figyelniük a szállásfoglalások részleteire.
Megváltozik a Szent Anna-tó látogatási rendje: a turisták napijegyet válthatnak, amely magában foglalja a látogatóközpontba szóló belépőt és három óra ingyenes parkolást, a Mohos-tőzegláp pedig kötelező vezetés nélkül, önállóan is bejárható lesz.
A Bánság legnagyobb élményfürdője épül fel a Temes megyei Nagyszentmiklóson, a beruházás értéke 40 millió euró – jelentette be Alfred Simonis, a Temes Megyei Tanács elnöke.
Tovább csökken a turisták száma a Szent Anna‑tónál – közölte a Pro Szent Anna Egyesület. A természetvédelmi terület üzemeltetői szerint a visszaesés hátterében elsősorban gazdasági okok állnak. A Szent Anna-tó európai szinten is egyedülálló látványosság.
Ausztria fővárosa jelentős idegenforgalmi adóemelést jelentett be, miután 2025-ben rekordszámú látogatót fogadott.
Az elmúlt nyarak során sorra megdőltek a melegrekordok kontinensünkön, főként Dél-Európában: turisták rekedtek Görögországban erdőtüzek miatt, Szicíliában 45 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, Spanyolországban estefelé is 35 fok körüli melegeket mértek.
Számos népszerű erdélyi turistacélponton, például a festői szépségű Fehér megyei Torockón ma már aligha lehet úgy hétvégét eltölteni, hogy az ember ne találkozzon parkoló autók sorával.
Afrika északnyugati partjai közelében találhatók a Kanári-szigetek. A Spanyolországhoz tartozó szigetcsoport egyik legnépszerűbb tagját, Gran Canariát kerestük fel. Megkapó hegyvidéki tájak, homokos partok és különleges régészeti emlékek fogadtak.
Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.