Hirdetés

Még egy nagy összefogás, és birtokba vehetnék a diákok a kozmutzás erdei iskolát

kozmutzás

Már csak a kerítés felújítása és az udvar akadálymentesítése maradt hátra

Fotó: Facebook/Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája

Barátaikhoz, támogatóikhoz intézett felhívást közösségi oldalán a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája, amely az erdei iskolai tevékenységek számára megvásárolt, majd felújított szilágysági házikó végső munkálatainak megvalósításához kér anyagi segítséget.

Krónika

2026. május 14., 12:322026. május 14., 12:32

Amint arról korábban írtunk, régi álma vált valóra a kincses városi iskolának azáltal, hogy sikerült megvásárolni és felújítani a Szilágy megyei Kispetriben található házikót, amely a jövőben erdei iskolának, inkluzív programoknak ad majd otthont. Péter Ildikó, a tanintézet igazgatóhelyettese a Krónikának elmagyarázta, hogy a kolozsvári iskola és bentlakás épülete is csodálatos, de aki ott tölti a mindennapjait, annak egy idő után monoton lesz, ezért is szerettek volna egy kis színfoltot vinni a gyerekek életébe. Különböző adományoknak, németországi partnerek támogatásának, valamint egy jótékonysági bál bevételének köszönhetően sikerült megvenni az épületet.

Idézet
„Ez a ház nem csupán falakból áll – ez egy jövő, egy biztonságos hely, ahol fejlődhetnek, mosolyoghatnak és önmaguk lehetnek tanulóink.

Nagylelkűségüknek hála, minden héten közelebb kerülünk ahhoz, hogy ez a kicsi ház és a szép zöld udvar megfelelő körülményeket biztosíthasson felejthetetlen gyermekkori élményeknek. A felújítás elkezdődött, és napról napra formát öltött az álmunk. Még egy nagy összefogásra kérjük és hívjuk Önöket: ahhoz, hogy diákjaink birtokba vehessék ezt a mesebeli kisházat, hátra van még a kerítés felújítása és az udvar akadálymentesítése” – olvasható az intézmény felhívásában. Mint írják, adományaikkal nemcsak ez épület felújításának befejezését támogatják, hanem sérültséggel élő gyermekek mosolyát, önbizalmát és boldogabb jövőjét.

Hirdetés
kozmutzás Galéria

Adományokkal lehet segíteni a kozmutzás erdei iskola felújításának befejezését

Fotó: Facebook/Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája

„Együtt csodát tehetünk, és reményt adhatunk ott, ahol most még bizonytalanság és várakozás van. Legyen Ön is részese ennek a szép küldetésnek – együtt többre vagyunk képesek! Kérjük Önöket, éljenek a lehetőséggel, és

támogassák magánszemélyi adójuk 3,5%-ával, vagy profit adójuk 20%-val a Kozmutza Flóra Egyesület tevékenységét!” – áll a bejegyzésben, amelynek végén szerepel egy mindössze néhány perc alatt kitölthető űrlap is.

A Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája egyébként az egyedüli magyar tannyelvű, hallássérült gyerekek számára létrehozott intézmény Erdélyben, amely 137 éves múltra tekint vissza. A diákok 13 megyéből érkeznek, a hallássérült gyerekek mellett beiskoláznak Kolozs megyei vagy a szomszédos megyékből származó intellektuális képességzavaros, tanulási nehézségekkel küzdő és autista gyermekeket.

korábban írtuk

Kozmutzás erdei iskola létesül a Szilágyságban
Kozmutzás erdei iskola létesül a Szilágyságban

Biztonságos vidéki oázis, inkluzív programoknak teret adó helyszín kíván lenni a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának Kispetriben megvásárolt, többek között magyar kormánytámogatással felújított házikója.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
Hirdetés