
Szilágycseh egyik jelképének számító torony február 3-án omlott le
Fotó: Gazda Árpád
A szilágycsehi ortodox közösség adománygyűjtő kampányt indított a helyi református templom helyreállításának támogatására, miután a 16. századi műemlék templom tornya február elején összeomlott – adta hírül kedden az Agerpres hírügynökség.
2026. március 10., 13:312026. március 10., 13:31
A helyiek összefogásának üzenetére építő kezdeményezést a helyi parókus lelkész, Daniel-Sebastian Blaj koordinálja. Márciuskák árusításával gyűjtenek pénzt, amivel hozzájárulnak a templomtorony újjáépítéséhez.
Hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés célja nemcsak az anyagi segítség, hanem az is, hogy lelki támogatást nyújtsanak a helyieknek.

Az épített felelős kezelését nevezte prioritásnak Demeter András kulturális miniszter, miután pénteken ellátogatott Szilágycsehbe, ahol a hónap eljén összemlott a református templom tornya. Kiderült, temetőre bukkanhattak a ledőlt templomtorony alatt.
„Beszéltem a református lelkésszel, aki azt mondta, hogy a közössége még mindig nehezen tér magához a történtek után.
Szerettünk volna mozgósítani, és anyagilag és érzelmileg is támogatni a reformátusokat, mert ez így természetes” – magyarázta Daniel-Sebastian Blaj.

A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték a felújítás alatt álló épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Mint ismeretes, a város egyik jelképének számító torony február 3-án omlott le, éppen akkor, amikor felújítási munkálatok zajlottak az épületen. Az eset nagy visszhangot váltott ki a közösségben. A hatóságok szerint a torony összeomlása a helyi örökség szempontjából „katasztrófát” jelentett. A templom felújítására eredetileg 10 millió lejt különítettek el, azonban ezek a források csak a megerősítési munkálatokra voltak elegendők, a teljes újjáépítés jelentősen növeli a költségeket. Ezért az RMDSZ Szilágy megyei szervezete is adománygyűjtést indított a megye magyar közösségeiben március 15-éig. A szervezet elnöke, Seres Dénes szerint széles körű összefogásra van szükség a helyreállítás többletköltségeinek fedezéséhez.

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.
Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
szóljon hozzá!