Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedd reggel a Facebook-oldalán jelentette be, hogy kirúgta Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját, és ideiglenesen be is zárják az intézményt a látogatók előtt.
Emlékünnepre készülnek Koltón a Teleki-kastélyban, ahol egykor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia töltötte mézesheteit. Miért nevezték „vad” grófnak Teleki Sándort, miként barátkozott össze az arisztokráciát megvető Petőfivel?
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A magyar kormánynak kötelessége a határon túli magyarok jogainak képviselete, ami azt is jelenti, hogy ezekből a jogokból nem lehet elvenni – hangsúlyozta Tarr Zoltán Fehéregyházán.
Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Újabb különleges épülettel gazdagodik a kolozsvári Romulus Vuia Néprajzi Park: megkezdődött az első zsidó lakóház újjáépítése, amely a jövőben a szabadtéri múzeum állandó kiállításának részeként mutatja be az erdélyi zsidó közösségek épített örökségét.
Különböző alakú, a természet által formált kövek, megannyi kalap és egy óriás fejfedő – mindezekre rácsodálkozhat, aki betér a Bözödújfalu és Etéd közötti Kőrispatakra. A szalmakalap múzeum látogatásakor volt szerencsénk ellesni e mesterség fortélyait is.
A skanzen csökkentett jegyárakkal és a Bánság, illetve távolabbi tájegységek autentikus népi építészetét és háztáji gazdálkodását bemutató nevezetességekkel, köztük a babsai magyar házzal várja a látogatókat.
Ingyenes belépéssel és gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket a hétvégén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Állattani Múzeuma, ahol február 28. és március 1. között rendezik meg a Márciuskák az állatokért elnevezésű esemény ötödik kiadását.
Csapatmunkára és kommunikációra épülő, intenzív és figyelemlekötő játékra számíthatnak azok, akik a Szatmár Megyei Múzeumban járva „lemerészkednek” a pincébe is. Itt ugyanis Románia első, nemrég újranyílt szabadulószobája fogadja őket.
Négynyelvű információk, érintőképernyős állomások, digitális térképek segítik a különböző korszakok és életutak megismerését a Szatmár Megyei Múzeumban, amelyet nemrég mi is meglátogattunk.
Több mint 67 ezren látogatták a közgyűjtemény kiállításait és rendezvényeit. A legnépszerűbbek közé tartozik az 1848–1849-es Ereklyemúzeum és a világhírű magyar festők műveiből álló Képtár.
A holland kormány teljes egészében kifizette az 5,7 millió eurós kártérítést a 2025 januárjában az asseni Drents Múzeumban történt jelentős műkincslopás nyomán.
Gyula történelmi belvárosában áll egy ház, ahol nemcsak a falak, hanem a bútorok, a könyvek, a személyes tárgyak és a családi dokumentumok is mesélnek. A Ladics-ház egyedülálló módon enged bepillantást a 19–20. század fordulójának polgári életformájába.
Különleges biztonsági intézkedések mellett kedden kiemelték a magyar koronázási palástot vitrinjéből a Magyar Nemzeti Múzeumban. A történelmi ereklye az épületen belül ideiglenesen egy másik védett helyet kapott.
Határozatlan idejű sztrájkot hirdettek december 15-től a párizsi Louvre dolgozói, tiltakozásul a „romló munkakörülményeik” és az „elégtelen források” miatt – közölte a világ leglátogatottabb múzeumának CFDT szakszervezete.