A tizedik kiadásához érkezett Vásárhelyi Forgatag néhány napra nemcsak a Székelyföld, hanem kulturális értelemben az egész Kárpát-medence fővárosává teszi Marosvásárhelyt – mondta Potápi Árpád János az ötnapos rendezvénysorozatot záró gálaesten.
Bethlen Zsuzsannáról elnevezett díjat alapítottak a tizedik kiadásához érkezett Vásárhelyi Forgatag szervezői, az elismerést az augusztus 25–27. között zajló rendezvénysorozat zárónapján adják át – közölték kedden az MTI-vel.
A 75. Emmy-díj szervezői bejelentették, hogy a hollywoodi színészsztrájk miatt elhalasztják az eredetileg szeptember 18-ra tervezett díjátadó ceremóniát – számolt be róla pénteken a Variety.com.
Miközben Románia uniós éllovas a különálló szőlőültetvények száma tekintetében, egyetlen itteni borászat sem fért fel egy rangos, százfős nemzetközi listára. Ugyanakkor Magyarország két helyszínnel is képviselteti magát.
Nagyszeben értékes épített öröksége újabb műemléket foglal magában, a szebeni közfürdőt – közölte Astrid Fodor, az erdélyi város polgármestere.
Az Utódlás, a The Last of Us és a Fehér Lótusz című drámasorozatok kapták idén a legtöbb jelölést a tévés Oscarra, az Emmy-díjra – számolt be róla szerdán a BBC News.
Erdélyiek is elismerést kaptak múlt szombaton Budapesten, ahol a magyarság és a köz javáért végzett életműveket díjaztak: Magyar Örökség Díjjal tüntették ki többek közt a majdnem 50 éve működő – 1974-ben alapított – Gyergyószárhegyi Művésztelepet.
Átadták a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiváljának díjait szombat este: életműdíjban részesült Wischer Johann vajdasági színművész, rendező és Biluska Annamária színész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának örökös tagja.
A Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című, középiskolásoknak készült összművészeti előadás kapta a Petőfi Zenei Díj Év zenei eseménye díját – tájékoztatta a Kertész Imre Intézet az MTI-t.
Iráni rendezőnő filmje nyerte a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) nagydíját, amelyet szombaton este adtak át a román színházban tartott gálán.
Megütközést váltott ki Romániában Klaus Iohannis államfő feleségének hétvégi németországi vendégeskedése, ahol rendkívül drága ékszereket viselt a „civilben” angoltanárnő Carmen Iohannis.
Románia ismét bebizonyította, hogy teljes mértékben megfelel a schengeni csatlakozás kritériumainak, felelősségteljesen és hatékonyan kezeli külső határait – jelentette ki szombaton Düsseldorfban Klaus Iohannis.
Még ha nem is szándékolt, nehéz nem szimbolikus jelentőséget tulajdonítani annak, hogy Klaus Iohannis éppen a trianoni diktátum évfordulóján vehet át egy német kitüntetést a többek között a kisebbségek érdekében kifejtett „áldásos” tevékenységéért.
Hat közéleti személyiséget avatott díszdoktorrá csütörtökön az amerikai Harvard Egyetem a Massachussetts állambeli Cambridge-ben, köztük Karikó Katalin biokémikust és Tom Hanks színészt.
Király László Kossuth- és József Attila-díjas kolozsvári költő, író, műfordító és Temesi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító részesült a Méhes György Életműdíjban.
Klaus Iohannis államfő kapja idén a kitelepítések, deportálások emlékét őrző németországi alapítvány legmagasabb elismerését, a Franz Werfel Emberjogi Díjat – írta pénteken a dpa.
Számos erdélyi műemlékek restaurálási tervének előkészítéséért tüntették ki Budapesten Kovács András marosvásárhelyi művészettörténészt a Rómer Flóris-terv – Megújuló épített örökség a Kárpát-medencében című eseményen – közölte honlapján a Tel
Az ukrajnai háború okozta infláció, az energiaárak nem látott mértékben való emelkedése, az anyagi lehetőségek csökkenése már-már kockáztatták a szervezet működését – hangzott el az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kolozsvári közgyűlésén.