
Fotó: Pinti Attila
Spanyolországban fogták el a rendőrök annak a 12 éves lánynak az anyját, akinek holttestét egy bukaresti lakásban, egy kanapé tárolódobozába rejtve találták meg – közölték kedden ügyészségi források.
2023. június 06., 16:212023. június 06., 16:21
A nőt őrizetbe vették a spanyol hatóságok, és hamarosan megkezdődik a kiadatási eljárás.
A műanyag zsákba csomagolt, oszlásnak indult holttestet szombaton találta meg a lakás tulajdonosa, miután az albérlői elhagyták az ingatlant – írta az Agerpres.
Hétfőn még olyan információk jelentek meg a médiában, miszerint egy nő holttestét találták meg a kanapé tárolóládájában,
Úgy tudták azonosítani, hogy a genetikai profilját összehasonlították az apja genetikai adataival – közölte az ügyészség.

Jogerősen harminc év börtönre ítélte kedden a Craiova megyei táblabíróság a 2019-ben Caracalban eltűnt két lány, Luiza Melencu és Alexandra Măceşanu megölésével vádolt Gheorghe Dincát.

Az 1900-as évek eleji kolozsvári világ sem volt nyugodalmas időszak a korabeli rendőrség életében. A Magyar Rendőrség honlapja, a Police.hu érdekes írást közöl egy 115 évvel ezelőtti sortűzről, amelynek elkövetői a rendőrségen akartak bosszút állni.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
szóljon hozzá!