
Fotó: Haáz Vince
Minden valószínűség szerint januárban megkezdődik a koronavírus elleni oltási kampány – jelentette ki vasárnap Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. Emlékeztetett, első körben az egészségügyben dolgozók kapják meg a vakcinát.
2020. december 06., 13:482020. december 06., 13:48
Elmondása szerint számuk megközelíti az 550 ezret. Tătaru ismételten leszögezte, hogy ő maga is kéri az oltást.
„Csak akkor lesz immunitásunk, ha átesünk a betegségen, vagy beoltatjuk magunkat.
Várjuk az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyását. Remélem, karácsonyig meglesz, és akkor januárban kezdődhet az oltás” – fejtette ki az egészségügyi tárca vezetője.

A közbizalomtól függ az oltási kampány sikere – vélekedik Valeriu Gheorghiţă, a romániai oltási kampány koordinátora, aki szerint fél év alatt 13 millió embert lehet immunizálni a koronavírussal szemben az országban.
„Ugyanakkor egyenként bírálunk el minden települést. Vannak korlátozások, szabályok.
– mondta Nelu Tătaru.

A bukaresti kormány után csütörtökön a román legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) is jóváhagyta a koronavírus elleni oltási stratégiát.
Gyanús tárgyat sodortak partra vasárnap a Fekete-tenger hullámai Észak-Eforie térségében, míg a konstancai Tomis-kikötő környékén drónnak tűnő tárgyat láttak.
A bértörvényben előírt új bértáblázat 2027. szeptember 1-jétől léphet hatályba az oktatásban, és jelentős jövedelemnövekedést hozna a pedagógusok számára – jelentette ki Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
szóljon hozzá!