Hirdetés

Több száz sofőr vált egy időre gyalogossá: 840 jogosítványt vontak be egyetlen nap alatt a rendőrök

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések során több mint 800 gépjárművezetői engedélyt vontak be a rendőrök, ebből 132-t ittas, 22-t kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt – közölte hétfőn a belügyminisztérium.

Hírösszefoglaló

2023. augusztus 21., 15:052023. augusztus 21., 15:05

A tájékoztatás szerint az elmúlt nap 5872 bevetésük volt a belügyi szerveknek, 4049 esetben a közbiztonság és a közrend védelmében volt szükség a beavatkozásukra, 1823 esetben vészhelyzet miatt riasztották őket.

Az Agerpres által idézett közlemény értelmében 1013 lehetséges bűncselekményről érkezett bejelentés, a rendőrök 224 személyt értek tetten bűncselekmény elkövetése közben, és 41 személy ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést. Ugyanakkor kézre kerítettek 10 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt.

Hirdetés

A közlekedési rendőrség 250 forgalmi engedélyt és 840 jogosítványt vont be, utóbbiak közül 132-t alkoholos befolyásoltság, 22-t pedig kábítószer hatása alatt történő járművezetés miatt.

Vasárnap a rendőrök és csendőrök 9365 bírságot róttak ki, több mint 3,9 millió lej értékben

A katasztrófavédelmi felügyelőség 55 ellenőrzést végzett az elmúlt 24 órában, és hat olyan létesítményt azonosítottak, amely tűzvédelmi engedély nélkül működött. A szabálysértések miatt 183 bírságot róttak ki, összesen 123.500 lej értékben.

korábban írtuk

Több tucatnyi jogosítványt vontak be ittas vezetés miatt egy nap alatt
Több tucatnyi jogosítványt vontak be ittas vezetés miatt egy nap alatt

Az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések során 606 gépjárművezetői engedélyt vontak be a rendőrök, ebből 67-et ittas, 12-t kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt.

korábban írtuk

Fesztiválmérleg: kevesebb az ittas sofőr, de többen fogyasztanak drogot
Fesztiválmérleg: kevesebb az ittas sofőr, de többen fogyasztanak drogot

Mintegy 2400 gépkocsivezetőt ellenőrzött az elmúlt héten a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság. Pozitív fejlemény, hogy csökkent az alkoholos befolyásoltság alatt álló sofőrök száma, nőtt viszont a drogfogyasztóké.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
Hirdetés
Hirdetés