
Fotó: Facebook/Cătălin Predoiu
Az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság csütörtöki ülésén Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter kijelentette: Románia schengeni csatlakozása érdekében fontos lenne még idén ősszel elfogadni a három tervezetet.
2022. október 07., 09:552022. október 07., 09:55
A tárcavezető kiemelte: a schengeni csatlakozás összefügg az úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (CVM) lezárásával.
– magyarázta Predoiu, aki a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) azon kérésére reagált, hogy függesszék fel a tervezetek vitáját decemberig, amikor a Velencei Bizottság közzéteszi a jogszabályjavaslatokról készített véleményezését.
Szerinte a minisztérium szakemberei és a parlamenti különbizottság tagjai „éjt nappá téve dolgoztak” a tervezeteken. Hangsúlyozta azt is, hogy a jogszabályjavaslatok kidolgozásakor az igazságügyi tárca figyelembe vette a Velencei Bizottság korábbi véleményezéseit. Meggyőződését fejezte ki, hogy a bizottsági viták során a tervezetek „egyre kifinomultabb formát öltenek” majd.
Ezek a tervezetek a parlamenti vita során folyamatosan javulnak, a beterjesztett változatukhoz képest módosulnak. Ez történik bármelyik demokratikus ország parlamentjében” – idézte Predoiut az Agerpres.
A tárcavezető emlékeztetett: a szenátus még nem tárgyalta a tervezeteket, és sok van még hátra a folyamat lezárásáig.

Kelemen Hunor arra számít, hogy Románia a szárazföldi és vízi határaival 2023 január elsejétől, a repülőtéri határátkelőivel pedig március elsejétől beléphet a schengeni térségbe; Románia miniszterelnök-helyettese erről aradi sajtótájékoztatóján .

Döntő jelentőségűnek tartja a német kancellár schengeni bővítésre vonatkozó támogató nyilatkozatát Barabás T. János elemző, aki szerint a román tagságot eddig ellenző holland parlament is igennel fog szavazni az ügyben.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!