
Fotó: Beliczay László
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra számít, hogy Románia a szárazföldi és vízi határaival 2023 január elsejétől, a repülőtéri határátkelőivel pedig március elsejétől beléphet a schengeni térségbe. Klaus Iohannis szerint erre nincs biztosíték.
2022. október 06., 15:522022. október 06., 15:52
2022. október 06., 16:032022. október 06., 16:03
Kelemen Hunor csütörtök délután tartott aradi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az Európai Unió csak technikai feltételektől teszi függővé a schengeni csatlakozást, és Románia ezeket a feltételeket már 2011-ben teljesítette. Felidézte: maga is a kormány tagja volt 2011-ben, amikor az Európai Bizottság erről tájékoztatta a román kormányt.
Úgy vélte: Franciaország és Németország már támogatja a csatlakozást, arról sincs tudomása, hogy Finnország ellenezné. „Hollandiában még van egy bizonyos ellenállás, de már ők is hajlanak az elfogadás felé” – jelentette ki a politikus, hozzátéve, várják Bukarestbe az elkövetkező hónapokban Mark Rutte holland miniszterelnököt „Meggyőződésem, hogy Hollandia is megérti, hogy nem fenntartható a blokkolás olyan kritériumok alapján, amelyeknek nincsen közük Schengen technikai feltételeihez” – jelentette ki Kelemen Hunor.
A politikus megjegyezte: az év végéig az Európai Bizottság újból ellenőrzi, hogy Románia teljesíti-e a technikai feltételeket, és remélhetőleg mindent rendben talál. Ha így lesz, akkor januárban Románia várhatóan Bulgáriával és Horvátországgal együtt csatlakozhat a schengeni övezethez, mely az iratok ellenőrzése nélküli szabad átlépést biztosít a román-magyar határon is. Kelemen Hunor hozzátette: ha a csatlakozás megtörténik, Románia felelősségévé válik a migrációs hullám megállítása a schengeni térség külső határán. Erre azonban az ország felkészült.
A román államfő csütörtökön, az Európai Politikai Közösség Prágában rendezett első ülése előtt rámutatott, az ukrajnai háború egyértelművé tette az egység szükségességét, márpedig a három ország felvétele a schengeni térségbe erősítené az EU egységét, és erre szerinte „minden vezető rájött”. Az elnök úgy vélekedett, fennáll a lehetősége annak, hogy 11 éves halasztás után Románia csatlakozzon a schengeni övezethez, hozzátette ugyanakkor: „erre most még nincs garancia”.
Iohannist reagáltatták Rareş Bogdannak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) EP-képviselőjének az Európai Parlamentben tartott szerdai vitán elhangzott kijelentésére. Ebben a román eurohonatya azt állította, Románia blokkolhatja határainál a gabonaexportot, ha nem születik számára kedvező döntés a belső határellenőrzéstől mentes övezethez való csatlakozásról.
„Ezzel a variánssal nem számolunk. Éppen ellenkezőleg, mindent megteszünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük az ukrajnai gabonaexportot a globális élelmiszerválság megelőzéséért. Ez tehát szóba sem jöhet!” – nyomatékosította Iohannis, aki pénteken részt vesz az Európai Tanács informális ülésén.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
szóljon hozzá!