
Ennyi volt. Cătălin Drulă bejelentette a távozását az USR éléről
Fotó: USR/Facebook
Lemond a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöki tisztségéről Cătălin Drulă, miután csalódást keltett a párt által a vasárnapi önkormányzati és európai parlamenti választáson elért eredmény.
2024. június 10., 13:202024. június 10., 13:20
2024. június 10., 13:212024. június 10., 13:21
„A választási eredmény elmarad a várakozásainktól. Számomra egész életemben a felelősség vállalása volt az alapelv, elfogadom ezt az eredményt, és a lehető leghamarabb ki fogom írni az új elnökválasztást az USR-ben. Vannak erős embereink és vezetőink, akik előre vihetik ezt az építkezést, gondolok itt Dominic Fritzre, egy olyan emberre, aki határozottan megnyerte a szavazást Temesváron, és megmutatta, hogy a PSD és a PNL legyőzhető” – mondta Drulă hétfőn.
Az értesülések szerint a párttagság a vasárnapi eredmények után kezdte követelni az elnök lemondását, miután a párt – amely a PMP-vel és a Jobboldal Erejével közösen az Egyesült Jobboldal Szövetségben indult – nem szerepelt jól a megmérettetésen.
miután az eddigi USR-es elöljáró, Allen Coliban az előzetes eredmények szerint kikapott George Scripcarutól, aki egyébként volt már a Cenk alatti város polgármestere.
Az elégedetlenséget az sem csillapítja, hogy Bukarestben az Egyesült Jobboldal által támogatott, négy éve hivatalban levő Nicuşor Dan ismét elnyerte a főpolgármesteri tisztséget.

Emil Bocnak szavazott bizalmat egy újabb polgármesteri mandátumhoz a kolozsvári választópolgárok 46 százaléka, a függetlenként versenybe szálló Sabin Sărmaș a második a voksok 32 százalékával.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.
Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
szóljon hozzá!