
Szabad belépést biztosít Romániába az átoltottság, de az erről szóló igazoláson a második oltás időpontjának is szerepelnie kell
Fotó: Facebook/Poliţia de Frontieră Română
Késik az oltási igazolásokat kölcsönösen elismerő magyar–román megállapodás, így továbbra is akadályokba ütközik a két ország közötti átjárás. Egyes korábbi beszámolókkal ellentétben ugyanakkor a román hatóságok csak az oltóhelyeken kapott igazolást fogadják el a Magyarországról érkező magyar állampolgároktól, a védettségről szóló kártyát nem.
2021. május 18., 08:122021. május 18., 08:12
Nem fogadják el a román határőrök a Romániába belépni kívánó magyar állampolgároktól az úgynevezett védettségi igazolványt, azaz azt a plasztikkártyát, amely azt hivatott igazolni, hogy annak tulajdonosa legalább egy védőoltást kapott a koronavírus ellen Magyarországon, vagy az utóbbi három hónapon belül átesett a fertőzésen.
Az országos határrendészet nagyváradi területi kirendeltsége lapunk megkeresésére elküldte a kormány idén februári határozatát, melyben egyebek mellett a karanténmentes beutazás feltételeiről is döntött. Eszerint
Szabad belépést biztosít az átoltottság is, de az erről szóló igazoláson a második oltás időpontjának szerepelni kell, mivel csak az ezt követő tizedik naptól váltja ki a határátlépést követő karantént.
A magyar konzuli szolgálat honlapján is az áll, hogy Romániában csak az oltási igazolást fogadják el (azt a papírt, amit az oltóhelyen kap az oltásra jelentkező), a védettségi igazolványt, tehát a plasztikkártyát nem.
– áll továbbá a konzuli tájékoztatóban.
A fordítás megkövetelésével kapcsolatban viszont egymásnak ellentmondó tapasztalatokról számoltak be a magyar–román határon átlépők. Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság ügyeletese a Krónika megkeresésére hétfőn azt mondta, a román határőr akár magyarországi kollégája segítségét is kérheti a magyar nyelvű igazolás ellenőrzésekor.
A kormányhatározatban egyébként nem szerepel az oltási igazolás angol vagy más nyelvű fordításának kötelezettsége. Lapunknak több, az elmúlt napokban Magyarországról Romániába beutazó magyar állampolgár elmondta, hogy a román határrendészet munkatársai beérték az anyaországi hatóságok által kibocsátott magyar nyelvű oltási igazolással, magyarországi sajtóhírek szerint ugyanakkor szombaton egy meg nem nevezett határátkelőnél azt közölte a román határőr, hogy
Bár korábban Magyarország és Horvátország megegyezett az oltási igazolások kölcsönös elfogadásáról, a horvát határőrök sem tartják elegendőnek a magyar védettségi plasztikkártyát.
Menczer Tamás, a Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára néhány nappal ezelőtt közölte:
Tehát Románia – Horvátországhoz hasonlóan – az általa sárga besorolással minősített államokból (ilyen Magyarország is) érkezők esetében csak akkor alkalmazza a 14 napos karantén alóli felmentést, ha a belépni szándékozók megkapták mindkét adag oltást, és a második dózis után eltelt legalább tíz nap, vagy ha 72 órásnál nem régebbi negatív RT-PCR-tesztet mutatnak fel a határon. A Romániában oltást kapott személyek számára az oltóhelyeken kiállított igazolás karanténmentes belépést biztosít az országba, a második oltástól számított tizedik napot követően.
Ez lényegesen megkönnyítené a Magyarországra való belépést, hiszen jelenleg a magyar hatóságok nem fogadják el a romániai oltási igazolásokat a határ átlépésekor.
Korábban Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes lapunknak azt mondta, napokon belül megszülethet az egyezség. Florin Cîțu román kormányfő nyitottságának adott hangot a megállapodással kapcsolatban. Hétfőn rákérdeztünk az RMDSZ-nél, miért húzódik az egyezség megkötése. „Egyelőre nincs több információnk ahhoz képest, amit korábban elmondtunk. Amint tudunk valamivel többet, jelentkezünk” – közölték a szövetségnél.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!