
Képünk illusztráció
Fotó: Csató Andrea
Az év első három hónapjában több mint 240 ember vesztette életét közúti balesetben, és több mint 500-an kerültek kórházba – tájékoztatott csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu belügyminiszter, aki jelenleg az ügyvivő kormányfői feladatokat is ellátja.
2025. május 15., 14:192025. május 15., 14:19
A tárcavezető a közúti biztonság hete alkalmából ismertette a baleseti statisztikákat. Bejegyzése szerint naponta történnek ugyan közúti balesetek, de örvendetes, hogy – a rendőrök munkájának, a megelőzési kampányoknak és a közúti nevelésnek köszönhetően – a számuk csökkenni kezdett.

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
A közlekedésbiztonság azonban nemcsak a rendőrök felelőssége, hanem a politikusoké, útkarbantartóké, gépjárművezető oktatóké, a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatalé (RAR), tanároké, újságíróké, sofőröké és gyalogosoké – fejtegette Predoiu. Hozzátette, hogy
Közölte azt is, hogy a legtöbb súlyos balesetet a szabályszegő gyalogosok, a túlzott sebesség, az előnyadás elmulasztása és a figyelmetlen kerékpárosok okozzák. „Arra kérek mindenkit, legyünk fegyelmezettebbek és szolidárisabbak. Az élet elsőbbséget élvez” – zárta bejegyzését Predoiu.

Mintegy 19 800 ember halt meg az uniós utakon bekövetkezett közúti balesetekben 2024-ben, mintegy 600-zal kevesebben, mint az előző évben, ami egyéves viszonylatban 3 százalékos csökkenést jelent – derült ki az Európai Bizottság friss jelentéséből.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
szóljon hozzá!