
A közlekedésrendészet munkatársai fokozottan felügyeltek a közúti biztonságra a belügyminisztérium tájékoztatása szerint
Fotó: Facebook/Román Rendőrség
A szilveszter és a vízkereszt időszakára eső, nagyon hosszú hétvége alatt 6062-vel, azaz 8,2 százalékkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak, mint az előző év azonos időszakában, ezen belül pedig a rablások száma több mint 18 százalékkal csökkent – vont mérleget szerdán a belügyminisztérium szóvivője.
2025. január 08., 14:512025. január 08., 14:51
Monica Dajbog tájékoztatása szerint a belügyminisztérium dolgozói összesen több mint 41.500 bírságot róttak ki, megközelítőleg 19 millió lej értékben.
A szabadnapok alatt naponta több mint 24 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó teljesített szolgálatot, főként az üdülőtelepeken, az imahelyek és a magas számú résztvevőt vonzó nyilvános rendezvények környékén.
Dajbog szerint országszerte több mint 1100 nyilvános rendezvényre került sor, ezek közül 340-et szilveszter éjszakáján szerveztek. A megközelítőleg 680 egyházi szertartáson több mint egymillió személy vett részt. Ezenkívül volt 80 utcai tüntetés is, amelyeken mintegy 6000 személy vett részt – idézte a belügyi szóvivőt az Agerpres hírügynökség.
Az említett időszakban a belügyi erőknek körülbelül 21 460 bevetésük volt a közrend és -biztonság terén, és több mint 13 400 vészhelyzethez, ezek között 11 440 egészségügyi sürgősségi és 626 tűzesethez riasztották őket.
A közlekedésrendészet munkatársai fokozottan felügyeltek a közúti biztonságra és gondoskodtak a forgalom zavartalanságáról és a balesetek megelőzéséről. Erőfeszítéseik nyomán 21,74 százalékkal csökkent a súlyos közúti balesetek száma a minivakáció idején – számolt még be Monica Dajbog.
A közlemény szerint a vizsgált időszakban naponta mintegy ötezer katonai tűzoltó teljesített szolgálatot országszerte. A nyolc nap alatt több mint 13 400 vészhelyzetet kellett kezelniük, és közel 11 600 személynek nyújtottak sürgősségi egészségügyi ellátást.
A katasztrófavédelem munkatársai emellett országszerte 285 létesítménynél ellenőrizték a tűzvédelmi előírások betartását. Az észlelt rendellenességek miatt több mint 750 esetben figyelmeztettek és 165 bírságot róttak ki, összesen kétmillió lej értékben. Az ellenőrzött létesítmények közül 65-nek nem volt tűzvédelmi engedélye – közölték.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!