Ion Bogdan Lefter: Johannis a higgadt politika biztosítéka

– November 16-án a szavazópolgárok megválasztják Románia rendszerváltás utáni negyedik államfőjét. Milyen programot, jövőképet kínáltak a kampány során a választóknak a jelöltek, különösen a második fordulóba jutott két befutó?

– Az első forduló az államfőjelöltek széles választékát kínálta, kezdve a döntő fordulóba bejutottaktól egészen a szavazatok kevesebb mint egy százalékát megszerző jelöltekig. A tizennégy jelölt programok sokaságát mutatta fel, amelyek elsősorban az ország politikai, gazdasági, szociális fejlődését vázolták, különös hangsúlyt fektetve a demokrácia és a jogállam kérdésére. A populista Dan Diaconescu és a szélsőjobboldali Corneliu Vadim Tudor populista megközelítéssel kampányolt, mindemellett léteztek egzotikus, bizarr programok is a megmérettetésen csak általuk ismert okokból indult jelöltek részéről.

Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a sajátosan etnikai programot felmutató, a romániai magyarok problémáira összpontosító két magyar nemzetiségű jelöltről sem, akik a jelentős számban magyarok lakta erdélyi megyék helyzetéből kiindulva vázoltak fel általános jövőképet. A második fordulóra aztán a dolgok leegyszerűsödtek, bizonyos értelemben pedig polarizálódtak.

– Miként befolyásolják ön szerint a választókat, a szavazási részvételt a kampányban tapasztalt személyeskedések, övön aluli ütések? Vajon a durva korteskedést nem fogja fel a társadalom negatív üzenetként a politikai osztály részéről?

– Mindenhol a világon találkozhatunk negatív kampánnyal, vitával, beleértve kevésbé elegáns leleplezésekkel. Másrészt az elmúlt évek romániai viszonylatában az ilyen típusú diskurzus zavaró elharapózása azzal is összefügg, hogy a hazai közéletben egyfajta szabállyá vált a média útján történő botránypolitizálás, a bősz személyeskedés, ami maga után vonta nem kevés politikus teljesítményének, magatartásának leépülését.

Óvakodom az általánosítástól, hiszen sok politikusra, sőt pártra kevésbé jellemző ez a jelenség, azt azonban ki kell mondani, hogy ennek a típusú politizálásnak a promoválása az állam legmagasabb szintjén történt, mégpedig a második elnöki mandátumát most befejező Traian Băsescu révén. Az elmúlt tíz évben az államfő személyesen, de egykori pártja útján is ráerőltette az offenzív típusú magatartást.

Băsescu már első mandátuma idején játékos elnöknek nevezte magát, ami túllép az alkotmány keretein, hiszen az alaptörvény közvetítői szereppel ruházza fel az államfőt. Az idei államfőválasztás második fordulójába bejutott két jelölt közül ezt a típusú offenzív politikát és nyelvezetet Victor Ponta alkalmazta intenzíven az elmúlt években, különösen a mostani kampány során. Tehát ilyen szempontból azzal az ellentéttel szembesülünk, hogy miközben folyamatosan bírálja a Băsescu-korszakot és azt vallja, hogy szakítani próbál a „băsizmussal”, Ponta gyakolatilag tovább élteti a jelenlegi elnök fémjelezte agreszszív, támadó modellt.

A másik oldalon pedig milyen típusú jelöltet találunk? Egy befelé forduló, nyugodt embert, aki egyáltalán nincs megszokva az övön aluli ütésekkel, a szóözönnel, sőt akinek programja kifejezetten egy olyan romániai perspektívát céloz, miszerint a politikának le kell higgadnia, a botrányokat háttérbe kell szorítani, a beszéd helyett pedig tágabb teret kell szentelni a tetteknek.

– Először jutott be az államfőválasztás második fordulójába egy nemzeti kisebbséghez tartozó jelölt. Miként vélekedik a Klaus Johannist etnikai és vallási hovatartozása okán ért támadásokról?

– Egyszerűen aljasak azok a támadások, amelyekkel azért illetik Klaus Johannist, mert szász és nem román, illetve hogy protestáns és nem ortodox, holott történetesen a protestánsok is keresztények. Ezek az alávaló vádak azokat minősítik, akik megfogalmazzák őket. Az esélyegyenlőség, az állampolgári jogok, a jogállam jellemezte modern, liberális demokráciákban a politikai verseny valamennyi résztvevője szabadon felmutathatja értékeit, programját anélkül, hogy nemzetisége, vallása előnyt vagy hátrányt jelentene.

Sokkal kevesebb szó esett a mostani kampányforgatagban arról, milyen különleges dolognak számít, hogy az államfőválasztás második fordulójába bejutott egy kisebbségi politikus, és hogy erre büszke lehet az ország. Romániát gyakran emlegetik ma is olyan országként, mint amely különböző típusú, például gondolkodásmódbeli elmaradottsággal küzd.

Éppen ezért az ország történelmében rendkívüli eseménynek számít, hogy az egymásnak feszülő két romániai politikai tábor egyike Johannis személyében egy kisebbségi politikust indított államfőjelöltként, aki ráadásul sikerrel helytáll a nemzetiségi hovatartozása miatt őt támadó ellenfelével szemben, sőt eséllyel pályázik arra, hogy meg is válaszszák elnöknek. Az arányokat megőrizve a mostani helyzet ahhoz hasonlatos, mint amikor az Egyesült Államok történetében először színes bőrű politikus került az amerikai elnöki székbe.

– Ezek szerint előbb-utóbb a többségi társadalom is ráébred arra, hogy egy nem román nemzetiségű, nem ortodox vallású személy is lehet „jó” állampolgár, aki akár a legfőbb közjogi méltóság is lehet?

– Ez minden kétséget kizáróan így van, és akkor is kivételes dolog, ha Johannis történetesen nem nyeri meg a megmérettetést. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a kilencvenes évek óta az államfőválasztásokon a magyar közösség képviseletében indult jelöltek magatartását azok a választópolgárok is értékelték, akik nem rájuk szavaztak. Frunda György, Markó Béla, Kelemen Hunor, Szilágyi Zsolt egyaránt különleges képességű politikus, figyelemre méltó értelmiségi, akiknek személyes profilja, kulturális, ízlésbeli szintje meghaladja a teljes romániai politikai osztály színvonalát.

Ez nagyon fontos, hasonlóképpen az is, hogy a romániai társadalom különböző rétegeinek – beleértve a nemzeti kisebbségeket – képviselői megjelennek a hazai közéletben, hozzájárulva a társadalom mentalitásbeli fejlődéséhez, amelynek lényege a sokszínűség elismerése. Egy magyar nemzetiségű államfőjelölt azért nem képes megszerezni a többségi, román szavazók voksait, mivel a „román–magyar ügy” bonyolult, és egyelőre nem teszi lehetővé ezt a típusú szavazatátvitelt. De lám, egy német etnikumú jelöltnek már jelentős eredményeket sikerült elérnie, ami azzal magyarázható, hogy a „román–német ügy” már nem számít forrónak.

– Miként értékeli a két államfőjelöltnek a televíziós viták során mutatott teljesítményét? Milyen mértékben képesek befolyásolni ezek a párharcok a szavazók választási opcióit?

– Két, a döntő fordulóba bejutott államfőjelölt televíziós vitája bizonyos mértékben az egész világon képes befolyásolni a küzdelem végkimenetelét, döntő módon különösen abban az esetben, ha egyikük képes felülkerekedni a másikon és – sajtónyelven szólva – megadja a kegyelemdöfést. A Realitatea és B1 hírtelevíziók által rendezett párharcok esetében ilyesmi nem történt.

Eme tévévitákon Victor Ponta, a PSD jelöltje dokumentumokkal, adatokkal vértezte fel magát, tájékozott, dokumentált miniszterelnökként igyekezett feltűnni, kilátásba helyezve két és fél éves kormányzása megvalósításainak folytatását. Mindemellett folyamatosan a Băsescu-ellenes üzenettel operált, holott a jelenlegi elnök nem aktor a mostani versenyben.

A másik oldalon Klaus Johannis továbbra is a nyugodt, higgadt ember benyomását keltette, kihangsúlyozva a Ponta által tett politikai ígérgetések mögött rejlő képmutatást, azt, hogy a kormányfő tulajdonképpen egy korrupt, a totális hatalom megkaparintására törekvő párt bábja, amely ráadásul a független igazságszolgáltatás működésének megakadályozását célozza. Szemmel látható volt az is, hogy a médiában való szerepléseinek betudható jártassága ellenére bizonyos esetekben sikerült megzavarni, védekezésre kényszeríteni a kormányfőt, ugyanakkor Johannis meglehetősen rövid idő alatt képes volt a fejlődésre is, levetkőzve a politikai járatlanságából fakadó hiányosságokat.

Nehéz megmondani, mindez mekkora befolyással bír a választók opcióira. Nem hallgathatjuk el viszont, hogy a kampány során gyakorolt törvényes befolyásolási módszereken kívül sajnos léteznek arra utaló jelek, információk sőt kormányzati intézkedések is, amelyek alkalmasak a választások meglehetősen nagyarányú elcsalására. Éppen ezért ahhoz, hogy megnyerje a választást, Klaus Johannisnak többet kell begyűjtenie a szavazatok fele plusz egy voksnál, mivel az ellenkező oldalon rendkívüli mozgósítást tapasztalni annak érdekében, hogy törvénytelen eszközökkel is szavazatra tegyenek szert.

– Miként festene Ön szerint Románia öt év múlva abban az esetben, ha a vasárnapi forduló nyomán Klaus Johannis, illetve ha Victor Ponta költözhet a Cotroceni-palotába? Mit nyerne, illetve veszítene az ország, a romániai társadalom egyik vagy másik jelölt győzelmével?

– Ha nem is valósulna meg teljes mértékben a kampányszlogenében meghirdetett jól elvégzett munka Romániája, a nagyszebeni önkormányzat irányítása során tanúsított komolysága megfelelő garanciát nyújt arra, hogy államfőként Johannis enyhíteni tudná a román politika túlzásait, képes lenne egyfajta városgazdaként kezelni a közéleti ügyeket.

Annál is inkább, mivel olyan új politikai konstrukciót irányít, amelyet az elmúlt évek egyik legszerényebb alakulata, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), továbbá a Demokrata-Liberális Párt (PDL) alkotja, amely megszakította a Traian Băsescuhoz fűződő káros kapcsolatát, és megvált az államfő által leginkább befolyásolt politikusoktól. Ez a konstrukció magában hordozza a Johannis által meghirdetett komolyság, az ország hatékony kormányzásának ígéretét, és ha csak félig valósulna meg ez a program, Románia máris jelentős irányba fejlődne.

Ha Victor Ponta nyerné meg a választásokat, nagy valószínűséggel bekövetkezne mindaz, amit politikai ellenfelei, de számos elemző is előrevetít. A kormányfő annak az alakulatnak a fiatal, mondhatni túlságosan is fiatal elnöke, amely alapvetően érintett a posztkommunista korszak homályos, illegitim történéseiben, tételesen az összes privatizációs folyamatban vagy azokban a politikai-gazdasági manőverekben, amelyek sokak számára nyújtottak lehetőséget az illetéktelen vagyonszerzésre.

De ne feledkezzünk meg a PSD által 1990 óta helyi szinten kiépített hatalmi rendszerekről sem. Pontát éppen ez az egész országra kiterjedő érdekhálózat tolta előre, éppen ezért államelnöki pozícióban nem tudná megtenni, hogy legalább felerészt ne elégítse ki ezeket az érdekcsoportokat.

Optimista megközelítésben azonban hozzátenném azt is, hogy még egy ilyen típusú államfőjelölt győzelme sem tudná visszafordítani az országot a megkezdett útról, mint ahogy azt Ponta kritikusai állítják. Románia határozottan elkötelezte magát az euroatlanti pászmán, tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak, ezeknek az intézményeit tiszteletben kell tartani, ebből kifolyólag nem lehet eltérni a kulturális, civilizációs normáktól.

Románia sokat fejlődött, jelentős lépéseket tett előre az euroatlanti integráció útján, átélve a Ponta szociáldemokrata elődjének tekinthető Ion Iliescu vagy a játékos és önkényes Traian Băsescu elnöki mandátumát is. Románia előrehaladása, fejlődése abban az esetben is folytatódna, ha Victor Ponta lenne az államfő, igaz, ez a folyamat sokkal lassúbb, kevésbé helyénvaló és átlátható lenne, mint Klaus Jonannisszal elnökként.