
A Bolojan-kormány felelősséget vállal az öt törvénytervezetért
Fotó: Gov.ro
Hétfőn 19 órától tartják a képviselőház és a szenátus együttes ülését, amelyen az Ilie Bolojan vezette kormány felelősséget vállal a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjába foglalt öt törvénytervezetért.
2025. augusztus 30., 12:002025. augusztus 30., 12:00
A két házbizottság szombat reggeli együttes ülésén arról is döntött, hogy a törvényhozók hétfőn 9 óráig nyújthatnak be módosító javaslatokat a tervezetekhez. Ezt követő ülésén a kormány megvitatja ezeket és eldönti, hogy elfogadja vagy sem.
Mint megírtuk, a második deficitcsökkentő csomag részét képező öt törvénytervezetet péntek este hagyta jóvá a kabinet. Ezek a bírák és ügyészek nyugdíjazását, az egészségügyet, az állami vállalatokat, valamint a szabályozó hatóságokat érintő intézkedéseket, illetve adóügyi módosításokat tartalmaznak.
Parlamenti felelősségvállalással tervezi elfogadni a kormány a helyi közigazgatást érintő intézkedésekről szóló jogszabályjavaslatot is,
Az alkotmány értelmében a kormány felelősséget vállalhat a parlamentben egy programért vagy törvénytervezetért. Ha a képviselők és szenátorok három napon belül nem terjesztenek be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, vagy a beterjesztett indítvány nem szerzi meg a kormány leváltásához szükséges többséget, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül – számolt be róla az Agerpres.

A Bolojan-kormány pénteken délután elfogadta a második deficitcsökkentő csomagot. Néhány hetes késlekedés után a kabinet úgy döntött, hogy a tervezett intézkedéseket hat külön törvénytervezetbe osztja.
A kormány célja, hogy az idén lehívja az országos helyreállítási tervben (PNRR) előirányzott 10 milliárd eurót – jelentette ki szombaton, Botoșani-ban Ilie Bolojan miniszterelnök.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Tavaly összesen 138 385 alkalommal volt szükség rendőri intézkedésre családon belüli erőszakos cselekmények miatt. Az esetek közül 67 010 városon, 71 335 vidéken történt – számolt be szombaton a román rendőrség.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
szóljon hozzá!