
Harcra szólít. Georgescu határozottabb támogatásra ösztönözte a híveit
Fotó: Călin Georgescu/Facebook
„Fizikai támogatásra” szólította fel Călin Georgescu, az érvénytelenített tavalyi elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt szerda este a támogatóit.
2025. március 06., 08:592025. március 06., 08:59
Georgescu, aki az alkotmányos rend elleni szervezkedés és fasiszta szervezet létrehozásának gyanúja miatt bűnügyi felügyelet alatt áll, a közösségi oldalán közzétett klipben azt mondta támogatóinak, hogy nem elég, ha online like-okkal támogatják, hanem szüksége van a „fizikai” támogatásukra.
„Tudom, hogy sokan támogatnak engem, de ez fontos:
Egyébként értelmetlen, hogy csak a Facebookon vagy más közösségi médiaplatformokon támogassuk egymást” – mondta.
„A közömbösség nem segít rajtunk. Ha csak ülünk és bámuljuk a telefont vagy a tévét, nem nyerünk semmit. Legyőznek minket, és azt tesznek majd velünk, amit akarnak. Ébredjetek fel most lelkiismeretileg” – tette hozzá.
Georgescu ezután a „küzdelemről” beszélt.
– mondta Călin Georgescu.
Azt is kommentálta, hogy szerdán reggel házkutatásokat tartottak abban az ügyben, amely a választási kampányának illegális finanszírozására és más bűncselekményekre vonatkozik.
„Láttam, hogy megszámolják az autóimat. Olyan autókat, amelyekért senki nem kért semmit a román államtól.
– hangoztatta Georgescu.
A nyomozók a szerdai házkutatásokat Călin Georgescu választási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt hajtották végre, de számos egyéb ügyben is meggyanúsították.
A legfőbb ügyészség hat bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást a volt államfőjelölt ellen. A vádhatóság közleménye szerint
Georgescu ellen múlt szerdán rendeltek el bűnügyi felügyeletet, ami ellen fellebbezést nyújtott be. A bírósági döntés értelmében nem hagyhatja el az országot, tájékoztatnia kell a hatóságokat az esetleges lakcímváltozásáról, nem tehet közzé a közösségi oldalakon legionárius, fasiszta, antiszemita, rasszista, idegengyűlölő tartalmakat, jelentkeznie kell az ügyészségen vagy a nyomozási bírónál, ahányszor hívják és nem birtokolhat fegyvert.
A bukaresti 1. kerületi bíróság várhatóan csütörtökön dönt a fellebbezésről.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán a bukaresti alkotmánybíróság a román közszolgálati televízió (SRTV) és rádió (SRR) igazgatótanácsi tagjainak kinevezését. A taláros testület határozata nyomán meg kell ismételni a parlamenti szavazást.
Nicușor Dan államfő alkotmányos kötelezettségének nevezte szerdán, hogy nyugati irányultságú kormány alakításával bízza meg az ország következő miniszterelnök-jelöltjét.
Az eljárásrendnek megfelelően ismertették szerdán a parlament két házának együttes ülésén az Ilie Bolojan vezette kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány szövegét.
Logikusan tekintve a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott bizalmatlansági indítvány után a két pártnak kellene átvennie a többséget egy új kormány megalakításához – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor.
Petre Emanoil Neagu PSD-s parlamenti képviselő szerdán bejelentette: átigazol a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójába.
szóljon hozzá!