Felszállóágban a regionális identitás Erdélyben

– Romániában az 1989-es rendszerváltást követően megerősödtek az Erdély sajátos történelmi, politikai és szellemi különállását hangsúlyozó álláspontok. Miként jellemezhető napjainkban az önálló erdélyiség szemlélete, a transzszilván eszmeiség gondolata politikai, kulturális, társadalmi téren?
– Nicolae Ceauşescu nacionálkommunista politikájának rögeszméje volt a homogenizálás. Ennek a politikának nemcsak a kisebbségek asszimilációja, hanem a regionális különbözőségek eltörlése volt a célja. Szocialista iparosítás ürügyén a kommunista rezsim tervezett társadalmi átrendezést hajtott végre Romániában, hasonlót, mint a Szovjetunióban. Több százezer polgárt mozdítottak el hagyományos régiójából, és telepítették őket más régiókba. Ennek a politikának Erdély és a Bánság kifejezett célpontja volt, ahová elsősorban Moldvából telepítettek át jelentős tömegeket. A regionális különbözőségek eltörlésének rögeszméje annyira hangsúlyossá vált, hogy még a televízióban közölt meteorológiai előrejelzések során sem ejtették ki a régiók nevét: mindig nyugaton esett, sohasem Erdélyben vagy a Bánságban. Az 1989-es rendszerváltás után a régiók látványosan előretörtek, különösen a Bánságban és Erdélyben, ahol a regionális identitás többek között a regionalizmus eszméjének hirdetése révén nyilvánult meg nyomatékosan. A legismertebb regionalista mozgalmak közül említést érdemel a kolozsvári Sabin Gherman alapította Erdély–Bánság Liga, valamint a Molnár Gusztáv kezdeményezte Provincia egyesület és folyóirat. A Provincia egyedi mozgalomnak bizonyult, hiszen az erdélyi értelmiség és civil társadalom kiválóságait egyesítette, románokat és magyarokat egyaránt. Ez a csoport 2000-ben memorandumot juttatott el Románia parlamentjéhez, amelyben a hagyományos régiók alapján szorgalmazták közigazgatási és politikai régiók – Moldva, Munténia, Dobrudzsa, Olténia, Bánság és Erdély – létrehozását. A regionalista kezdeményezést vehemensen elutasították, a mögötte felsorakozó személyeket pedig hazaárulónak kiáltották ki. Ennek ellenére a régiókról folytatott közvita nem maradt annyiban. Az Emil Constantinescu volt államfő vezette, nemrég a kormányzó román Nemzeti Liberális Párttal egyesült Népi Akció Pártja ugyancsak a történelmi régiók alapján kezdeményezte a decentralizációt. Az elképzelés a Romániai Magyar Demokrata Szövetség dokumentumaiban is szerepel, sőt néhány liberális és szociáldemokrata politikus támogatását is élvezi, de csakis egyéni opció formájában. Románia jelenlegi nyolc statisztikai régiójának struktúráját gyakran éri bírálat amiatt, hogy nem hatékonyak, és nem felelnek meg az európai régiók méretének. Az uniós csatlakozási tárgyalások során Románia vállalta, hogy 2013-ig megreformálja területi-közigazgatási felépítését. Noha számos modellről folyik vita, előrelépés nem történt, és Románia gyakorlatilag ma is egy szuperközpontosított, a Ceauşescu-rezsim által az 1968-as megyésítés alapján felosztott állam. Véleményem szerint a történelmi régiók alapján megvalósított regionalizáció volna a legtermészetesebb és leghatékonyabb módszer. Ezek a régiók léteznek, nem kell feltalálni őket. Az erdélyi autonómia tekintetében nem létezik ehhez hasonló, a nyilvánosság előtt is megjelent mozgalom.

Etnikai, nyelvi és vallási szolidaritás
– Melyek az erdélyi társadalom legfontosabb sajátosságai, amelyek megkülönböztetik Románia többi (például Olténia, Moldva) vagy Európa más régióitól? Meg lehet-e különböztetni – és ha igen, milyen mentalitásbeli jegyek alapján – az erdélyi embert más régiók polgáraitól?
– Erdély sajátossága, hogy történelme során szinte végig Közép-Európa részét képezte, miközben Románia többi régiója – kivéve a Bánságot és részben Bukovinát – török vagy a cári Oroszország fennhatósága alá tartozott. Ugyancsak erdélyi sajátosság az etnikai, nyelvi, vallási pluralizmus, valamint az, hogy noha a történelem során hol az egyik, hol a másik etnikai csoport uralkodott, egyetlen közösség sem asszimilálódott, nem tűnt el. Minderre Erdély hagyományos, a különböző autonómia- és önkormányzati formákon alapuló belső struktúrája a magyarázat. A kommunizmus felborította ezt az egyensúlyt, a masszív kivándorlás révén például a szász és a zsidó közösség drámaian megfogyatkozott. Másrészt az etnikai-nyelvi és felekezeti pluralizmus azoktól az európai régióktól is különbözik, amelyek különleges státust vagy önrendelkezést vívtak ki a nyugat-európai nemzetállamokon belül. Miközben a katalán, baszk, skót vagy walesi mozgalom esetében egy etnikai csoportosulás volt a regionális nacionalizmus hangadója, Erdélyben nincs nemzeti jellege a regionális identitásnak és a regionalizmusnak, ez valamennyi közösség sajátja. Erdély sajátossága emiatt kizárólag valamennyi etnikai, nyelvi és vallási közösség szolidaritása révén védelmezhető, ami bonyolult konszenzus. A nagy közösségek – főként a románok és a magyarok – az elmúlt két évszázadban hajlamosak voltak elsősorban nemzeti alapon meghatározni magukat, és csak másodsorban regionális alapon. Mindez a nemzetállami eszméknek a kollektív öntudatra gyakorolt hatásának eredménye.
– Romániában vitathatatlanul történtek előrelépések az elmúlt években a decentralizáció lebontása irányába, ám az autonómia kérdése továbbra is cél maradt, ahelyett, hogy eszközzé vált volna. Mikor fejlődik ki Ön szerint az a közös román–magyar regionális lokálpatriotizmus, amelynek eredményeként megvalósíthatóak lesznek az autonómia különböző formái?
– Ez a lokálpatriotizmus létezik, csak még nem nyilvánult meg politikai formában. Az erdélyi románok és magyarok etnikai alapon hoztak létre politikai szervezeteket. A jelenség a magyarok esetében az erőszakos aszszimilációval szembeni reakcióként magyarázható, ugyanakkor a románok körében a Jugoszlávia széthullása által kiváltott pánik kifejeződése. Elsősorban azokról a románokról van szó, akik nem rendelkeznek erdélyi gyökerekkel, nem beszélnek magyarul, nem rendelkeznek a magyarokkal való együttélés több száz éves történelmével, és maximális gyanakvással tekintenek Erdély bármiféle speciális státusára. Ugyanakkor közösségi érdekeik védelméért az erdélyi magyarok hajlamosak voltak Budapesten és Bukarestben szövetségeseket keresni, Erdélyben azonban kevésbé. Lehetséges, hogy ez az etnicista korszak a végéhez közeledik. Magyarországhoz hasonlóan Románia a NATO és az EU tagja, ennek megfelelően lassan megszűnik az állam széthullásától való félelem. A regionalizmust már nem veszélyes, hanem az európai integrációt kiegészítő folyamatnak tekintik. Felszálló- ágban van a regionális identitás, az erdélyi románok és magyarok megértették, hogy kizárólag együtt képesek megoldást találni az együttélésre és a fenntartható fejlődésre. Ezzel egy időben hanyatlóban van a nemzetállam rögeszméje. Az erdélyiek – akik közül sokan dolgoznak nagymértékben regionalizált vagy szövetségi államokban, például Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Németországban – kezdik megérteni, hogy a fejlődés motorja regionális szinten található. Az utóbbi időkben Erdélyben megtelepedett külföldi befektetések erősíteni fogják a regionalizációs tendenciát. A többi európai államhoz hasonlóan itt is elkerülhetetlen a regionális és a regionalista politikai erők megjelenése, ám a nyugati példákkal ellentétben, Erdélyben nem regionális nacionalizmus, hanem a helyi és a regionális autonómiák olyan kombinációja fejlődik ki, amely képes lesz biztosítani az egységet a sokszínűségben. Ez a pozitív forgatókönyv.

Közösségek közötti bizalom
– Önt milyen megfontolások vezették arra, hogy alaposan megismerje a magyar nyelvet és kultúrát? Mennyire jellemző az Erdélyben élő nemzetiségekre – főleg a fiatal generációra –, hogy érdeklődnek egymás hagyományai, értékei, kultúrája iránt?
– Az én előnyöm abból adódik, hogy tipikus erdélyi családból származom, amelyben több nyelvet beszéltek. Különböző nemzetiségű és vallású rokonaim vannak, mindig két- vagy háromnyelvű városokban éltem. Orvos szüleim több nyelven tudtak a betegekhez szólni, ugyanakkor a férjem magyar, a fiam pedig három nyelven beszél. Megítélésem szerint Erdélyben élni rendkívüli esély, hiszen több kultúra vesz körül bennünket, miközben nem felejtjük el, kik vagyunk. Annak ellenére, hogy a kommunizmus és a nemzetállami nyomás megpróbálta elnyomni, az erdélyi szellemiség él. Egyre több fiatal sajátítja el jelentős könnyedséggel a másik, vagy ennél is több nyelvet, praktikus megfontolásból. Nyelvileg a roma közösség a legsokszínűbb Erdélyben, közülük szinte valamennyien beszélnek három nyelvet. Ez a jelenség a következő években erősödni fog, ám szükség van arra, hogy a többnyelvűség állami politika rangjára emelkedjék. A többnyelvűség és a vallási tolerancia újrateremti az erdélyi közösségek – románok, magyarok, szászok, romák, zsidók, örmények – közötti bizalmat, míg az Európához tartozás és a vele együtt járó számos autonómiamodell ösztönözni fogja az erdélyi szellemiség újjászületését. Ennek feltétele, hogy Románia és Magyarország egyaránt tiszteletben tartsa az erdélyi szellemiséget, és ösztönözze Erdély ama összetett jellegét, amelyben a két nép kiegészíti egymást, anélkül, hogy feloldódnának egymásban vagy eltűnnének. Erdély egyike Európa legrégibb, legtekintélyesebb régióinak, sem Bukarest, sem Budapest, sem Brüsszel nem engedheti meg magának, hogy közömbös legyen jövőjét illetően.