
Kegyelmi állapot. A romániai polgárok többsége a felmérés szerint egyelőre inkább elégedett Nicușor Dannal
Fotó: presidency.ro
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
2025. július 08., 11:402025. július 08., 11:40
Az Inscop által készített felmérés kedden ismertetett adatai szerint a válaszadóktól azt kérdezték, mennyire értenek egyet Dan eddigi intézkedéseivel.
A megkérdezettek 29,7 százaléka mondta azt, hogy teljesen elégedett, míg 23,5 százalék azt mondta, hogy viszonylag elégedett –
Ugyanakkor 35,9 százalék azt mondta, hogy egyáltalán nem ért egyet, 5,9 százalék pedig viszonylag elégedetlen az államfővel.
A megkérdezettek 5 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni.
A felsőfokú végzettségűek 76,8 százaléka elégedett Dannal, míg az alapfokú végzettséggel rendelkezőknek csupán 36,3.
A városlakók és a bukarestiek körében is nagyobb az elégedettség (65-68 százalék) mint a vidékiek között (45,8 százalék).
A felmérés június 20. és 26. között készült 1150 fős mintán, a hibahatár 2,9 százalék.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
1 hozzászólás