
Képünk illusztráció
Fotó: Farkas Orsolya
Az úgynevezett Anastasia-törvény hatályba lépése óta eltelt egy évben 20 százalékkal csökkent az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök okozta balesetekben elhunytak száma – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a jogszabály kezdeményezője, Robert Cazanciuc.
2024. július 12., 14:492024. július 12., 14:49
A szociáldemokrata párti szenátor szerint a média, valamint az illetékes hatóságok és intézmények által folytatott tájékoztató kampánynak is köszönhető a törvény hatékonysága.
– idézte a politikust az Agerpres.
Mint ismeretes, a tavaly júliusban elfogadott Anastasia-törvény szerint az alkohol/kábítószer hatása alatt vagy jogosítvány nélkül vezető és halálos balesetet okozó autósokat letöltendő börtönbüntetésre kell ítélni. A jogszabályt egy Iaşi megyei községből származó 4 éves kislányról, Anastasiáról nevezték el, akit 2022 júniusában halálra gázolt egy jogosítvány nélkül vezető sofőr.
Cazanciuc szerint a jogosítvány nélkül vezető sofőrök okozta balesetek áldozatainak száma stagnált az elmúlt egy évben, így a továbbiakban erre a tényezőre kell összpontosítania a tájékoztató kampánynak.

Megszületett az első börtönbüntetést kiszabó ítélet az Anastasia-törvény alapján: a gyulafehérvári bíróság alapfokon öt év szabadságvesztésre ítélt egy 19 éves fiatalembert, aki ittasan vezetve megölt három embert – jelentette be Robert Cazanciuc.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!